Emlékszem: Musique korában ez az adó olyan volt, hogy bármikor bekapcsolta az ember mindig valami jóval találkozott. Aztán egyszerre csak Mezzo lett. Eleinte nem is volt baj vele, még az én kortárszenei mániám is talált jó zenét, kortárs balettet.
És aztán?
Egyszerre csak elindult ez a csatorna a popularitás felé. Elkezdődött az Intermezzo korszaka - a nap jelentős részében. Itt nézhetünk - akár percenkénti váltásban - egy kis dzsesszt, majd hirtelenjében egy kis barokk zenét, ezt követheti némi operaária és így tovább. A lényeg, hogy csak részletek, teljes mű ebben a vonulatban soha. Le is szoktam a rendszeres látogatásról.
Most mégis megnéztem két hangversenyt. a Baltic Sea Youth Philharmonic előadásában Kristjan Järvi vezényletével. Úgy látszik olykor az alma messze esik a fájától, karmesterünk ugyanis a jeles dirigens, Neeme Järvi fia.
Az első koncert még úgy ahogy elment, bár a karmester éppenséggel nem brillírozott. (Ezt a fajta dirigálást Bernstein csinálta kitünően.) De mégis elmuzsikálták Richard Strauss zenéjét.
Ami azután a második részben bekövetkezett, az messze meghaladta a fent emlegetett Intermezzot, ott ugyanis a darabkák legalább jó előadások, de amit itt műveltek?... Mit mondjak. Már csak azért vártam ki a végét, hogy megtudjam hova "fejlődhet" egy hangverseny.
Befejezésül a svéd Alfvén művét adták elő (vajon miért Tékozló fiú a címe?). Amit itt a karmester művelt, azt a bécsi újévi koncert vezetői sohasem engedték volna meg maguknak. Nem a formabontást kifogásolom én, dehogy. Csakhát ez vacak volt.
Itt a két mű előadásából idézek parányi részletet (nem azért, hogy az Intermezzoval rivalizáljak, csakhát a blogon ennyi lehetséges).
No comments:
Post a Comment