Buñuel és Abramović

Barátaimtól születésnapi ajándékként egy Abramović dvd-t kaptam. A sokakat meghökkentő performansz-művésznő munkásságáról ad keresztmetszetet ez a lemez, sok beszélgetéssel, nyilatkozattal és persze a performanszok részleteivel. A legmerészebb akciót ugyan mindjárt a film elején felvillantja a rendező, de szemérmesen a címek fölé teszi.

Fordított világ! Mindenki tudja, hogy a nudista strandon ruhában lenni feltűnő, furcsa. Marina Abramović ezt viszi a városba. Egy metróban és az állomáson mindenki meztelen kivéve Abramovićot. S így mintha ő lenne meztelen, ő üt el a szokásostól.

Nekem Luis Buñuel egyik filmjének (A szabadság fantomja) groteszk-abszurd jelenetét juttatja eszembe, amelyben egy társaság az asztal körül nem vacsorázik, hanem vécé-csészén ülve az emberi ürülék földi felhalmozódásáról beszélget. Amikor egy kislány azt mondja: éhes vagyok – ez súlyos neveletlenségnek bizonyul. Az egyik vendég megéhezik, s megkédezi a szobalányt: hol lehet enni. Bezárkózik egy parányi helyiségbe, elfogyasztja az ételt – diszkréten, ahogy a mellékhelyiséget használni szoktuk.

Fordított világ! Mi lenne ha? Biztos, hogy csak egyféleképpen alakulhattak a szokásaink, amelyek szerint élünk? A két művész egyaránt ezt a kérdést teszi föl. Én legalábbis így értem…

Előbb a Buñuel film részletét, majd egy villanásnyira Abramović performanszát idézem.