Buñuel és
Abramović
Barátaimtól
születésnapi ajándékként egy Abramović dvd-t kaptam. A sokakat meghökkentő
performansz-művésznő munkásságáról ad keresztmetszetet ez a lemez, sok
beszélgetéssel, nyilatkozattal és persze a performanszok részleteivel. A
legmerészebb akciót ugyan mindjárt a film elején felvillantja a rendező, de
szemérmesen a címek fölé teszi.
Fordított világ! Mindenki tudja, hogy a nudista strandon ruhában lenni feltűnő, furcsa. Marina Abramović
ezt viszi a városba. Egy metróban és az állomáson mindenki meztelen kivéve
Abramovićot. S így mintha ő lenne meztelen, ő üt el a szokásostól.
Nekem Luis Buñuel egyik filmjének (A szabadság fantomja) groteszk-abszurd jelenetét juttatja
eszembe, amelyben egy társaság az asztal körül nem vacsorázik, hanem vécé-csészén
ülve az emberi ürülék földi felhalmozódásáról beszélget. Amikor egy kislány azt
mondja: éhes vagyok – ez súlyos neveletlenségnek bizonyul. Az egyik vendég megéhezik,
s megkédezi a szobalányt: hol lehet enni. Bezárkózik egy parányi helyiségbe,
elfogyasztja az ételt – diszkréten, ahogy a mellékhelyiséget használni szoktuk.
Fordított világ!
Mi lenne ha? Biztos, hogy csak egyféleképpen alakulhattak a szokásaink,
amelyek szerint élünk? A két művész egyaránt ezt a kérdést teszi föl. Én
legalábbis így értem…
Előbb a Buñuel
film részletét, majd egy villanásnyira Abramović performanszát idézem.
