Két könyv…

Mottó: A  jó ritkán történik meg, a rossz szinte mindig...

Majdnem egyidőben jelent meg két – látszólag – egymástól távoli témákat feldolgozó kötet.

1. A magyar megszálló csapatok a Szovjetúnióban

A magyar közbeszédben, de az iskolai, sőt egyetemi történelemoktatásban a második világháború idején történt két magyar katasztrófáról szoktunk beszélni. A holokausztról és a Don kanyarról.
A közös a két tragikus eseménysorban az, hogy embereket elcipeltek otthonukból, s nagy részük odaveszett. Holokauszt – Don kanyar: parallel történetek.
Most – évtizedekkel az események után - megnyíltak a levéltárak, kutathatóvá lettek az ott tárolt anyagok. A valóságnak minden bizonnyal csupán egy részéről lehet szó, hiszen a történések jelentős része valószínűsíthetően örökre feltáratlan marad.
A vég valóban közös: a pusztulás, a kíméletlen halál.
Ám ennek a könyvnek a tanulmányozása egyszerre világossá teszi: miért nem említhető a két esemény egymás mellett, azonos jellegű eseményként.


A magyar hadsereg számos tagja a végső tragédia bekövetkezte előtt súlyos háborús bűnöket követett el. Embereket mészároltak le, nem katonákat a hadműveletek során, hanem a lakosság köréből a megszállt területeken. A hadifoglyok kivégzése napi gyakorlat volt, még túl a Don-kanyar tragédiája után, a hadműveletek magyar területen folyó eseményei közepette is.

Vagyis a második magyar hadsereg pusztulása során számos tömeggyilkos, rabló, vérengző katona veszett oda, tragikus haláluk előtt bűncselekményeket követtek el. S azok közül, akik hazatértek a pokolból, ki tudja: hányan; ki tudja: miféle szörnyű bűnökről hallgattak.
A holokauszt áldozatai és túlélői, tragédiájuk előtt békésen éltek, dolgoztak – kiki a maga helyén. Gyerekek, férfiak, nők, fiatalok, öregek. A férfiak egy része már évek óta munkaszolgálatos volt. Ez külön történet, nem kevésbé tragikus, mint a deportálások: ártatlanok, vétlen előéletűek szisztematikus lemészárlása.
Tégy különbséget – valami effélét olvastam régesrégen a Talmudban.
A különbség felismerése valóban fontos, mert érthetőbbé teszi a történelmet, megtisztítja a szemléletet.
Ezt a dokumentumgyűjteményt a tanítás kötelező tételévé kell tenni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~  

2. Lehallgatott kihallgatások

Nem tudtam – és valószínűleg senki sem tudta -, hogy 1962-ben Aczél György és Nógrádi Sándor sokórás „interjút” készített Rákosi Mátyással és Gerő Ernővel. Most ez a szöveg kötetben megjelent, s a korabeli hangfelvételek mellékletben egy DVD-n.

A két egykori rettegett vezető „vallomásai” különbözők. Gerő inkább hárítja az egykori eseményeket, többször beszél arról, hogy sok mindenről nem tudott. Rákosi valamiféle „realitásként” kezelte azt, hogy ő még 1962-ben is a hatalom távoli része, a párt katonája, s nem értette: miért szigetelik el őt a magyar és szovjet elvtársak. Elgondolkoztató a lehallgatottak és a kihallgatók viszonya is.
Számomra meghökkentő tanulságot adott ez a szöveghalmaz. Azt, hogy miként vakítja el a hatalom a még oly „művelt” és tájékozottnak hitt részvevőket. S ebben a vonatkozásban ez a hanganyag mindmáig aktuális maradt. Csak a szereplők cserélődnek…

Az viszont felháborító, hogy a DVD a lejátszókon nem nyílik meg, magam keményen dolgoztam a számítógépbe vitt anyaggal, míg sikerült elővarázsolnom: voltaképpen mit is tartalmaz ez a lemez.

Itt egy részlet a lemezről. (R: Rákosi; A: Aczél; N: Nógrádi) - A felvétel a korabeli technikai lehetőségekhez képest is gyatra, nyilván hangmestert nem vittek magukkal. A Rákosival lefolytatott beszélgetést a Szovjetúnióban rögzítették.