Wolfgang Rihm, John Dowland és a többiek…


Mély sprituális összefüggés van Gubajdulina és Bach között – mondta Anne Sophie-Mutter, amikor 2008-ban Gubajdulina neki ajánlott hegedűversenyét bemutatta. A mai zenét elutasító zenehallgató, ezeket az összefüggéseket sajnos nem hallja meg.

[Anne Sophie-Mutter fenti megállapítását azért említem fel, mert olyik ismerőseim nem hagynak fel annak ismételgetésével, hogy engem csak az ún. kortárs zene érdekel, a régi zenét nem szeretem. Rosszul is esik olykor, amiképpen az ostobaság képes rosszul esni az embernek. – Jó néhány éve a Balkon című folyóiratban megpróbáltam érzékeltetni (más szerzők kapcsán is: ITT ) ezt a jelenséget, hogy ugyanis a régi zene és a mai zene összefügg, s sajnos annak, aki örökös kétkedésben van a kortárs művészettel kapcsolatban, valószínűleg csak képzete van a régi zenéről, ám fogalma nincsen.]

Az itt idézett lemezen négy Wolfgang Rihm opusz, egy John Dowland szerzemény, egy Stockhausen és egy Webern mű együtt kap helyet. Egyébként a Salzburgi Ünnepi Játékok (2010) programja kapcsán. (Wolfgang Rihmmel kapcsolatos bejegyzések találhatók: ITT, ITT, ITT)

A fentieket és az utalásokat ezúttal John Dowland juttatta eszembe.
A lemezről az alábbiakat idézem:

John Adams


John’s Book of Alleged Dances

A lemez címadó opusza 1994-ben készült, táncok ritmusával, hangulatával. A második, a Vonósnégyes a legújabb (2008), a Fellow Traveler pedig az első lemezfelvétel.
Ezen a lemezen Adams eddig vonósnégyesre írt valamennyi szerzeménye hallgatható.
John Adams munkásságával több helyen is foglalkoztam [ITT: ezen a lemezen egyébként a Kronos Vonósnégyes előadásában több tételt idéztem a John's Book of Alleged Dance-ból; ITT; ITT: a Doctor Atomic című operája kapcsán]
Most a címadó mű 8. 9. 10. részét (Dogjam, Habanera, Judah to Ocean), valamint a teljes Fellow Travelert idézem.

A műveket az Attacca Quartet adja elő.

69 éve

1944. március 19.

A német hadsereg megszállta Magyarországot...
A több évtizedes gyalázat /(numerus clausus, zsidótörvények, munkaszolgálat stb.) betetőzése
~~~~~~~~~~~~~~
Scheiber Sándor
Kol Nidré-beszéd

Egyre kevesebb, akinek foghatjuk a kezét. Mennyi jó barát hullt el mellőlünk. Milyen sok tennivaló lenne még. Futja-e erőből? Jut-e rá idő?
[Izsák] költő lesz. Szörnyű élményeit így szublimálja. Kiírja magából a félelmet, a borzalmat, a halál rémületét. Mintha azt mondaná: lehet emlékezni egy életen át, de fel nem adni az öröm igenlését. Nem felejteni soha, de elfogadni azt, amit a perc kínál.

Henryk Górecki


Ritkán hallani mifelénk, olykor egyenesen ostobán nagyképű „vélemények” kísérik (lásd: ITT), valamiképpen érthetetlen, hogy egy ilyen jelentős zeneszerzőt miért teszi félre a „szakma”, legalábbis, ami a publicitását illeti. Évtizedeken át élt és tanított a lengyel ipari városban, ott is halt meg 2010-ben (Katowice). Talán az a „baj” vele, hogy az egyik legerősebben avantgard szerző, akit a korábbi rendszer a háttérbe szorított, talán az, hogy hívő ember lévén a vallásos hitet a progressziv alkotással jól össze tudta egyeztetni (voltak így mások is, pl. Dieter Schnebel, vagy a korai Arvo Pärt), talán hogy résztvett egy filmben, amely a legismertebb szimfóniája (lásd: ITT) nyomán készült a vészkorszak iszonyatáról – nem tudni.  Mindenesetre nagy érdeklődéssel hallgattam a most idézett lemezén kevésbé ismert műveit: a Little Requiem for a Certain Polkát (op. 66.) vagy a Three Dancest (Op. 34.).
Góreckivel többször is foglalkoztam, ennek nyomait őrzi ez a blog is.

Most a Requiem első tételét (tranquillo) és az első táncot (presto, marcatissimo) idézem (szinte két világ!). A requiem felvételén Anna Górecka, a szerző lánya zongorázik.

Két könyv…

Mottó: A  jó ritkán történik meg, a rossz szinte mindig...

Majdnem egyidőben jelent meg két – látszólag – egymástól távoli témákat feldolgozó kötet.

1. A magyar megszálló csapatok a Szovjetúnióban

A magyar közbeszédben, de az iskolai, sőt egyetemi történelemoktatásban a második világháború idején történt két magyar katasztrófáról szoktunk beszélni. A holokausztról és a Don kanyarról.
A közös a két tragikus eseménysorban az, hogy embereket elcipeltek otthonukból, s nagy részük odaveszett. Holokauszt – Don kanyar: parallel történetek.
Most – évtizedekkel az események után - megnyíltak a levéltárak, kutathatóvá lettek az ott tárolt anyagok. A valóságnak minden bizonnyal csupán egy részéről lehet szó, hiszen a történések jelentős része valószínűsíthetően örökre feltáratlan marad.
A vég valóban közös: a pusztulás, a kíméletlen halál.
Ám ennek a könyvnek a tanulmányozása egyszerre világossá teszi: miért nem említhető a két esemény egymás mellett, azonos jellegű eseményként.


A magyar hadsereg számos tagja a végső tragédia bekövetkezte előtt súlyos háborús bűnöket követett el. Embereket mészároltak le, nem katonákat a hadműveletek során, hanem a lakosság köréből a megszállt területeken. A hadifoglyok kivégzése napi gyakorlat volt, még túl a Don-kanyar tragédiája után, a hadműveletek magyar területen folyó eseményei közepette is.

Vagyis a második magyar hadsereg pusztulása során számos tömeggyilkos, rabló, vérengző katona veszett oda, tragikus haláluk előtt bűncselekményeket követtek el. S azok közül, akik hazatértek a pokolból, ki tudja: hányan; ki tudja: miféle szörnyű bűnökről hallgattak.
A holokauszt áldozatai és túlélői, tragédiájuk előtt békésen éltek, dolgoztak – kiki a maga helyén. Gyerekek, férfiak, nők, fiatalok, öregek. A férfiak egy része már évek óta munkaszolgálatos volt. Ez külön történet, nem kevésbé tragikus, mint a deportálások: ártatlanok, vétlen előéletűek szisztematikus lemészárlása.
Tégy különbséget – valami effélét olvastam régesrégen a Talmudban.
A különbség felismerése valóban fontos, mert érthetőbbé teszi a történelmet, megtisztítja a szemléletet.
Ezt a dokumentumgyűjteményt a tanítás kötelező tételévé kell tenni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~  

2. Lehallgatott kihallgatások

Nem tudtam – és valószínűleg senki sem tudta -, hogy 1962-ben Aczél György és Nógrádi Sándor sokórás „interjút” készített Rákosi Mátyással és Gerő Ernővel. Most ez a szöveg kötetben megjelent, s a korabeli hangfelvételek mellékletben egy DVD-n.

A két egykori rettegett vezető „vallomásai” különbözők. Gerő inkább hárítja az egykori eseményeket, többször beszél arról, hogy sok mindenről nem tudott. Rákosi valamiféle „realitásként” kezelte azt, hogy ő még 1962-ben is a hatalom távoli része, a párt katonája, s nem értette: miért szigetelik el őt a magyar és szovjet elvtársak. Elgondolkoztató a lehallgatottak és a kihallgatók viszonya is.
Számomra meghökkentő tanulságot adott ez a szöveghalmaz. Azt, hogy miként vakítja el a hatalom a még oly „művelt” és tájékozottnak hitt részvevőket. S ebben a vonatkozásban ez a hanganyag mindmáig aktuális maradt. Csak a szereplők cserélődnek…

Az viszont felháborító, hogy a DVD a lejátszókon nem nyílik meg, magam keményen dolgoztam a számítógépbe vitt anyaggal, míg sikerült elővarázsolnom: voltaképpen mit is tartalmaz ez a lemez.

Itt egy részlet a lemezről. (R: Rákosi; A: Aczél; N: Nógrádi) - A felvétel a korabeli technikai lehetőségekhez képest is gyatra, nyilván hangmestert nem vittek magukkal. A Rákosival lefolytatott beszélgetést a Szovjetúnióban rögzítették.