Angyali Párbeszéd
Rádióműsor
[Periszkóp Rádió]

(A sorrend követi a Derek Jarman Angyali Párbeszéd című filmjében követett sorrendet. Minden Shakespeare szonett szövege teljes, az első (LVII) kivételével, amelyből Jarman az utolsó két sort elhagyta. A szonettek magyar fordítása Szabó Lőrinc műve.)
~~~~~~~~~~~~
A zenék:
Coil: The Angelic Conversation

Benjamin Britten : Sea Interludes




LVII
Rabod lévén, más dolgom mi legyen,
Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz?
Életem üres, vesztegethetem,
Célom nincs semmi, míg csak te nem adsz.
A világhosszú időt se szidom,
Fenség, folyton az órát lesve érted,
S felejtem, bár keserű volt nagyon,
Hogy szolgád egykor távozásra kérted.
Kérdezni se merem féltékenyen:
Hol jársz s miért? Semmit se gondolok,
Legfeljebb sóhajt rabszolga szivem,
Hogy akikkel vagy, milyen boldogok.


XC

Gyűlölj, ha akarsz, ha valaha, most;
Most, hogy a világ a munkámba köt;
Balsors cinkosa, fejem ma taposd,
S ne jövendő hóhéraim között:
Lebírt fájdalom hátvédje, az élre
Ne akkor törj, ha már győzöm a gyászt;
Ne hozz esős reggelt viharos éjre,
Halasztva a tervelt megrohanást.
Ha el akarsz, hagyj, de ne majd, mikor
Már végzett a sok kis keserűség;
Rohammal jőjj; hadd igyam, bárha forr,
A balszerencse legvadabb dühét;
És sok más kín, mely ma vigasztalannak,
Vesztésed mellett majd nem látszik annak.


XLIII
Lecsukva lát legjobban a szemem,
Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
De ha álmodom, terajtad pihen,
És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.
Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
Árny-képed, a még jobban ragyogó,
Ha másod csukott szemnek így tüzel!
Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
Nappal látva tégedet, ha halott
Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
Szép, vértelen képed így átlobog?
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

LIII

Mily lényeg formált, hogy oly árnytömeg,
Millió idegen kép vesz körül?
Mindennek van, mindennek, árnya, egy,
S te kölcsönként szállsz, mindbe, egyedül.
Írd le Adonist, s ha a kép remek,
Koldus másod születik meg vele;
Rakd Helénára száz varázs-szered,
S téged fest újjá Graecía disze;
Dicsérd a tavaszt, s kincstárát az évnek,
Ez szépségedet mutatja nekünk,
Az mint gazdag jóságod jelenik meg,
S mindben áldott mintádra ismerünk.
Társ vagy valahogy minden testi szépben,
De senkivel, senki veled, hűségben.


CXLVIII
Mily szemet rakott fejembe szerelmem,
Hogy nem jól jelzi, amit összeszed,
Vagy, ha jól, mivé lett bennem a szellem.
Hogy elrontja az igaz képeket?
Ha szép, ami úgy üdíti szemem,
Mért véli a vílág, hogy nem való?
Ha nem szép, jól mondja a szerelem,
Hogy szeme rosszabb, mint máséi! Ó,
Mért lenne jobb?! Hogy lásson tiszta fényben.
Ha könny s virrasztás veti rá ködét?
Nem csoda hát, hogy szemem félreértem,
A nap se lát, míg nem derül az ég. A
Álnok szerelem, könnyed megvakít:
Tiszta szem látná bűnös folt


CXXVI

Kedves fiú, ma a te birtokod
Az Idő sarlója s a gyors homok:
Nőttél, más fogyott; s tükrünkként kigyúlsz:
Barátaid hervadnak s te virúlsz.
Ha a Természet (romon nagy király!),
Ahogy mégy, mindig visszainvitál,
Azért tart, hogy gúnyolhassa veled
Az időt, s Ölje a gaz perceket.
Félj mégis, ó, kedvence, gyönyöre:
Még véd, de nem vagy örök ékszere!
El kell számolnia (bár halogat),
S nyugtát csak úgy kap, hogyha visszaad.


XXIX
Ha, vesztve nép és Szerencse kegyét,
Árvultan sírok kivert voltomon,
És zaklatlak, hiába, süket Ég,
S nézem magam és sorsom átkozom,
S irígylem a reménykedőbb eket,
Különbeket és tapsoltabbakat,
Est, mert többet tud, azt, mert verse szebb,
S fő-kéjem öröme is szikra csak:
Akkor, magam már-már megvetve, rád
Gondolok - s lelkem (mint a hajnali
Pacsirta, mely a föld árnyain át
Kitör) az ég kapuit zengeti;
Mert édes emléked is annyit ér,
Hogy balsorsom sem adnám trónokért.


XCIV
Ki nem árt, bár van benne rá erő,
Ki nem teszi, mit legjobban mutat,
Ki mást megindít s maga, mint a kő,
Kísérthetetlen és lassú marad,
Méltán örökli az az Ég kegyét
S a föld kincseit joggal rendezi,
Arcán hordja a gazda s úr jegyét,
S a többi mind csak kasznára neki.
A nyár virágát szereti a nyár,
Bár csak magáért van, ha él, ha hal,
De érje csak fertőzés és ragály,
Szebb lesz nála a legrosszabb paraj:
Édes mézet ecetté ront a kontár;
Rothadt liliom büdösebb a gyomnál.


XXX
Ha a merengés édes ünnepén
Együtt ülök a múlt árnyaival,
Sóhajt bennem a sok vesztett remény
S elmúlok: sír újra a régi jaj:
És noha nem szoktam, megkönnyezem
Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
S felzokog a rég-megölt szerelem
S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
És tűnt bánatok új bánata hasgat
S ahogy kín kínra feltámad megint,
Bús számláját sok panaszolt panasznak,
Nem először, fizetem újra mind.
De ha közben eszembe jutsz, barátom,
Nincs veszteségem és a gyász csak álom.


LV
Márvány s királyi arany oszlopok
Nem élik túl hatalmas versemet;
Tündöklőbb őreid e verssorok,
Mint vénségmarta, mosatlan kövek.
S bár zord háború szobrokat tipor
És gyökerestől szaggat házakat
S Mars kardja sujt s gyors tüze ránk omol:
Emléked örök híradás marad.
Büszkén haladsz át halálon, irígy
Feledésen; babérod üdezöld:
Rajtad minden jövendők szeme, míg
Végítéletre nem kopik a Föld.
Míg a harsonás angyal föl nem ébreszt,
Versem és a szeretők szeme éltet.


XXVII
Kimerült utas, esem édes ágyba,
Minden tagom esdi a pihenőt;
De akkor a fejem kezd utazásba,
S lelkem gyötri, mikor a test kidőlt;
Mert akkor (innen, messziről) mohón
Indul zarándok agyam tefeléd,
Oly sötétbe meresztve roskadó
Pillámat, amilyen a vakoké:
Hacsak lelkem látomása ide
Nem hozza, üres szemeimbe, árnyad,
Mely, mint a rémteli éj ékszere,
Szép s új díszt ad vén s komor éjszakámnak.
Lásd, így nappal testem, éjjel szivem,
Miattad, s miattam, sose pihen.


LXI
Te akarod, hogy képed nyitva tartsa
A fáradt éjszakán nehéz szemem?
Te kívánod, hogy szenderem rabolva,
Gúnyos árnyaid játsszanak velem?
Szellemed küldöd messziről utánam,
Hogy tetteimet fürkészd és elég
Züllést és szégyent találj a barátban,
Féltékenységed célját s jogcimét?
Ó, nem; szeretsz, de annyira nem; álom
Csak a saját szivem miatt kerül;
Saját hű szívem zaklat: érte játszom
Virrasztót, őt téve meg őrödül.
Álmom én itt, te máshol veszted el,
Tőlem messze, másokhoz túlközel.


LVI
Újítsd erődet, édes szerelem;
Ne mondják: éled tompább, mint az éhség,
Melynek, bár ma torkig lakva pihen,
Étvágya holnap újra feni kését.
Tégy így te is; és ha éhes szemed
Ma gyönyörök el is nehezitették,
Holnap nézz újra: így nem öli meg
Szellemed az örök túltelítettség.
E bús időköz legyen óceán két
Part közt, ahová folyton kiszalad
Két szerető, s a másik visszatértét
Látva mindegyik egyre boldogabb.
Vagy mondjuk télnek: épp, mert oly sivár,
Háromszor oly szép utána a nyár.


CIV
Nem öregedsz szememben, szép barátom:
Amilyennek először láttalak,
Ma is oly szép vagy: fagyával a fákról
Három tél szórt le három dús nyarat,
Három szép tavaszt kevert sárga őszbe
A gyors idő, balzsamos április,
Háromszor lett vad, júniusi hő, s te
Ma is az vagy, mi akkor, üde-friss.
Pedig suhan a szépség, észrevétlen,
Ahogy óralapon a mutató:
Arcod színe is, mely látszatra tétlen,
Illan, s talán az én szemem csaló.
Ezt félve, halld, jövendő távola:
Előtted meghalt a szépség nyara!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A műsor [ 49:57 perc]  ITT hallgatható illetve  INNEN letölthető!

(Meg kell keresni az Angyali.mp3 jelzetet!)