Friday, June 19, 2015

Stockhausen vezényel

Meglehet éppenséggel nem mindenki tudja, hogy - ha ritkán is - Stockhausen vezényelt úgynevezett klasszikus zenét is.

Ami megintcsak bizonyítja, hogy az igazán jelentős kortárs komponisták nem tettek különbséget a zene jelentősége, jelentése között aszerint, hogy az mikor született. Az egész egy vonalra fűződik fel.

Egy régi lemezen (1985) hallgatható két klasszikus - Mozart és Haydn - Stockhausen vezényletével.


A Mozart opusz szólistája Kathinka Pasveer, aki Stockhausen műveinek is jeles tolmácsolója, a másik kompozíció - Joseph Haydn: Es dur trombitaverseny - szólistája
 Markus Stockhausen, Stockhausen fia. Számára is azonos feladatot jelent minden zene előadása.  Ehhez a kompozícióhoz Stockhausen kádenciát is készített.

Itt a Haydn kompozíció hallgatható:

Thursday, June 18, 2015

Csehy Zoltán

Experimentum mundi
(Poszt)modern Operakalauz 1945-2014

A közgondolkodás szerint mindenképpen meglepő, amikor egy klasszika filológus költő és műfordító egyszerre csak összegyűjti zenei írásait (mert vannak!), s egy kötetben valami egységessé kovácsolja.

Az egységesség záloga a szemlélet.

Azt hiszem szerencsének tudható, hogy nem zenei szakember únottan fontoskodó könyvét lapozgatjuk, hanem egy érdeklődő zenehallgatóét. Ráadásul számomra személyes öröm, hogy nyilvánvalóvá teszi: a "régi és új" megismeréséhez mindenekelőtt nem a kor, nem a nyelv, nem a felfogás vagy vonzódás, vezet hanem a szemlélet. Vagyis hogy a "modern" zene kifejezését is vitatni lehetne, hiszen zene csak egyféle fogantatású lehet.
Persze a kötet nem olyan olvasmány, amelyet egyvégtében kell olvasni.

Kiválasztottam néhány szerzőt, akiket hitem szerint elég jól ismerek, s ott azt tapasztaltam, hogy egy érzékenyen gondolkodó, s főként minden előítélettől mentes zenehallgató véleményét ismerem meg, hogy egy szenvedélyesen kiváncsi és fáradságot áldozó zenehallgató bizony sokszor sokkal jobban beletalál a lényegbe. Röviden, velősen és érthetően. Hiszen a zene valamiféle absztrakt ügy, mégha éppen az opera szövegei - bár korántsem szükségszerűen - olyan látszatot keltenek, mintha a zene akár megzenésített irodalom is lehetne.
Azután: mik a zene alkatrészei? Alapvetően a hang és a csend. Ha felismerjük, hogy minden hang (zaj miegymás is) voltaképpen a zene alkotóeleme, mondhatni nyelve lehet, akkor már el is jutottunk ahhoz a célhoz, hogy minden zene, meglehet régen csinálták vagy éppenséggel minapában.

Ennyi a mondandóm (és hát persze gratuláció!)

Hadd idézzem, hogyan vezeti be Csehy Zoltán a Cage-ről készült fejezetet (annál is inkább, mert egykor a rádiónál tanult zenész szerkesztő kollégám egyszerűen "fenegyerek"-nek nevezte):
Mennyire szabadítható fel egy hang a zenetörténeti szabályok leterheltsége alól? Kreáljuk-e a zenét vagy inkább észleljük a hétköznapok szimultán ritmusaiból ki­bontakozó hangzásélményt? Ott rejlik-e a leghétköznapibb zajkonstellációkban, vagy csakis a koncerttermek világában teljesedhet ki? Hogyan kapcsolható eszté­tikailag össze a hang és a csönd játéka? Cage a modern zene egyik legnagyobb újítója: valóságos feltaláló, aki a hang, a zaj és a csönd hármasságát egyenrangú zenei lehetőségek potenciális kombinációjának tekinti. Sem a harmónia, sem a melódia, sem a szerializmus, sem a neoklasszicista esztétika nem elégítette ki, fokozatosan szakított minden formai előírással és még a szerzői intenciót is megkérdőjelezte.

És hadd idézzem ide a kedvencemet. Egy kérdésre  így válaszolt Cage:
A kedvenc zeném az a zene, amelyet még nem hallottam.

A kötet végén a szerzőnek a Kalligramnál megjelent könyvei. Tanulságos lista! Ez az operakönyv ugyanis a modern operákról szól!...

Tuesday, June 16, 2015

Valamelyes elektronika

A tisztán (vagy majdnem tisztán) elektronikus kompozíciók talán a leginkább idegenek a klasszikus zenéhez szokott füleknek. Pedig még a "legvadabb" elektronika mögött is zene van. Még ha olykor fedik is az elektronikus effektek, zajok.

Itt két szerző elképzelései kapnak hangot. Előbb Daniel Wohl két opusza (Neighborhood; 323), 

azután egy részlet Laurel Halo Boiler Roombeli koncertjéből (Live Show), végül pedig erre bizonyos válaszként ismét Daniel Wohl (Laurel Halo Edit). 

A két itt idézett szerző sok előadása Julia Holterrel  közös, az itt megszólaló lemez (Corps Exquis) egyik számában Holter énekel.



Sunday, June 14, 2015


Sosztakovics & Barsaj

Sosztakovics 8. vonósnégyesét talán a legtöbbször játszották.

A vonósnégyesben hangot kap a szerző sorsa, a háború és a fasizmus áldozatainak emlékei.

Rudolf Barsaj karmester és hegedűművész, több átirat szerzője.

Magam részéről az átiratokat nem kedvelem. Itt azonban valami másként történt. A zenekari változat megteremtésével Barsaj erőteljes hangsúlyt adott a zenei anyagnak.


Előbb a vonósnégyes részletét idézem a Moyzes Quartet előadásában, majd a Barsaj alkotta zenekari változat részletét a Dmitri Ensemble előadásában Graham Ross vezényletével.

A locsogás kultusza

Életmód, társadalmi problémák, demográfia, életkor, egészség, klíma, természet, munka, jogok, migráció, kultúrák, kultúra, vallás, hatalom,  természet és ember, az élet értelme, művészetek, fundamentalizmus, fanatizmus -  a végtelenségig.

Életmód, társadalmi problémák, demográfia, életkor, egészség, klíma, természet, munka, jogok, migráció, kultúrák, kultúra, vallás, hatalom, természet és ember, az élet értelme, művészetek, fundamentalizmus, fanatizmus -  a végtelenségig.

Megannyi szorító probléma. megoldásukról folyik a kozmikus méretű locsogás. A problémák közben növekednek, miként a gyomok.

A dolgokról folyik a locsogás, a dolgok lényege szóba sem kerül. Nem is tudjuk, meg sem ismerhetjük a dolgok lényegét, hiszen mellélocsogunk, de nem is törekszünk. A világ a locsogásban tengődik. Hümmögünk olykor, hogy valami milyen jó. Pedig semmi. És a semmire is van jó locsogás: a nihil kultusza. Itt ez a locsogás például. Elméletek halmaza. Hegységnyi hazugság, önetetés.

Talán a művészet? De hiszen nagyobbik fele csak merő locsogás. Ami talán nem az, azt nem értjük, magyarázzuk, locsogunk róluk.
Fertőző lehetőségek (facebook?), az elidegenedés és a locsogás felszentelt templomai. Hit nélkül. Haszonért? Vígaszért.

Semmi.

A fentiekben elmondott szavak is: locsogás

Da capo...


Sunday, June 07, 2015

Friedrich Cerha


Az osztrák zeneszerző, karmester, zenetudós,  a die reihe kortárszenei együttes alapítója. Ő fejezte be Alban Berg Lulu című operáját.

Ezen a lemezén (2013-ban készült) egyebek között szerepel a 3. vonósnégyes a Stadler Quartet előadásában. 

A tételek: I. Furioso; II. Elegie; III. con spirito; IV. Intermezzo; V. sehr ruhig; VI. sehr ruhig

Saturday, June 06, 2015

Nagy Ákos

Véletlenül találkoztam vele, pontosabban a zenéjével, mert megkaptam a Szabó Ervin könyvtárban előadott kompozícióját, majd a Klubrádióban (Felütés) idézték egy művét.

Ezt a két kompozíciót tettem ide.

Az első a Chiaruscuro, eredetileg ütős hangszerekre szánt mű, ám annyira "cage-es", hogy szinte kívánja a preparált zongorát. A mű akár lehetne hommage à Cage.

A másik itt hallgatható kompozíció - Hommage à Rothko - Mark Rothko emlékére készült, 

A színek és terek mestere nem véletlenül festette a houstoni Rothko kápolna falait. Érdekes, hogy éppen Morton Feldman komponált nagyszerű zenét a kápolna avatására.
Feldman kompozíciója meghallgatható ITT


Nagy Ákos Rothko hommage-a nagyon jól hallgatható, ha közben Rothko festményeit nézzük.

Monday, June 01, 2015

"Nagyon jófajta házak"



Egy holokauszt túlélő zsidó  - egykori iskolatárs - vissza-emlékező könyvecskéje.
65 éve érettségiztünk.  
~~~~~~~~~~~~~
Nem hagy nyugodni az itt idézett szöveghalmaz. A minapi érettségi találkozó felkavarta az egészet...
 ~~~~~~~~~~~~~~~~ 
1942-ben kerültem a Kölcsey gimnáziumba, ahol akkor ún. zsidó osztályok is voltak. Ez ma visszatetszőnek hat, de az akkori igazgató - vitéz dr. Esztergomy Ferenc - lehetővé tette, hogy a szokásos "kvótán" felül zsidó fiúk gimnáziumba kerülhessenek.
Nyolc évig jártunk együtt. A háború után a zsidó és nem zsidó osztályok összekeveredtek.
Ezek az évek Magyarország történetében igen fontos és tragikus évek voltak. Ebben az időszakban dúlt a 2. világháború, 1941-ben esett meg a mostanában sokat emlegetett Kamenyec Podolszkiji vérengzés, 1943-ban a Don-kanyar és erre az időszakra (1944) esik a magyarországi holokauszt, majd a több hónapig tartó, tömeggyilkos nyilas terror. 
Egykori iskolatársam "visszaemlékező" könyvecskéjében elfelejtődtek, kimaradtak a gettók, a deportálások, a nyilas terror. A történelem az ő emlékezetében mindössze ennyi: az iskolai tanítás megszűnt, és azután jött a "málenkij robot". Közötte semmi!... - Megvallom, azért idézem ezeket a részleteket, mert ugyan különös értéket nem találok bennük, viszont szomorúan jellemzők napjainkra. A szelektív felejtés pszichés és társadalmi jelenségének illusztrálását szolgálja talán az alábbi idézetsor? Nem tudom, csak elszomorít! 
A "zsidó" szó ebben a szövegben egyetlen egyszer sem fordul elő.
Számomra hátborzongató szemlélet tükre a szöveg… Az ilyen típusú kihagyó emlékezet nézetem szerint megbocsáthatatlan, s hozzá még hazug is. Sok ezer halott emlékének meggyalázása! 
 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
És akkor lássunk idézeteket, pontosan (szinte idilli szöveg, amibe  - hát igen - minden kétséget kizárva, valamit belezavart a háború): 

A gyerekkorom kezdete még a Hor­thy-rendszernek a béke időszakára, azután a háborús időszakára esett.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
jártam a gimnáziumba, az úgynevezett Kölcsey Gimnáziumba, és máig is örülök annak, hogy az iskolának ez volt a neve, mert ezt a nevet kapta, amikor megalapították és ma is annak hívják. Nem kötődött sem ilyen politikához, sem olyan politikához, a költő ma is része nemzetünk érték­rendjének.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Talán az első és a legrégebbi ilyen esemény az volt, hogy 1939 körül megkezdődött a lengyelor­szági menekültek felbukkanása Magyarországon. Itthon még nem volt akkor háború, de Európában már megkezdődött. És az ide érkező ilyen-olyan menekülteknek nem voltak megfelelő papírjaik, vagy voltak, de nem teljesen legálisak. A köze­lünkben volt egy ilyen menekülttábor - nevez­hetnénk mai szóval internáló tábornak -, de ez egy viszonylag emberséges hely volt a Szabolcs utcában. Ott, ahol a Szabolcs utcai kórház volt már akkor is, attól úgy ötven vagy száz méterre. 
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
honlapjáról:
Ez az "idilli" hely a Szabolcs utcai internáló tábor volt az ún. hontalanok tábora.

Az 1941 nyarán Magyarországról deportált több mint 20 ezer zsidó mintegy 20 százalékát, körülbelül 4 ezer embert a fővárosból hurcolták el. Ezeket elsősorban zsidó intézmények (Rumbach és Páva utcai zsinagógák, a Columbus utcai Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézete, a Szabolcs utcai Zsidókórház, stb.) mellé telepítették.   Az 1941-es akció megindulásakor tömegesen hurcolták el az embereket  Kamenyec-Podolszkijba. 

Ezeket a tömeges mészárlásokhoz vezető  akciókat nevezte Szakály Sándor "történész" idegenrendészeti eljárásoknak...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Drótkerítés vette körül és fegyveres emberek őrizték őket. Emberségesen viselkedtek az őrök, oda hívták a kvázi foglyokat a kerítéshez, lehe­tett velük beszélgetni, lehetett nekik ennivalót hozni. Az anyám, aki jószívű, segítőkész asszony volt és az első világháborúban megélte az élelmi­szerhiányt, útnak indult és vittünk oda valakinek ennivaló csomagot. Nem is tudom, hogy honnan volt az illető ismerős vagy honnan ajánlották, de szóval elmentünk oda. És hát ott álltam a drót­kerítésnél, a túlsó oldalt a bezárt asszony, kint az anyám meg én. Ott állt egy fegyveres ember és akkor én megkérdeztem az anyámat, de hát mit csinált ez a néni rosszul, hogy ide bezárták. És az anyám zavart volt, nem tudta megmon­dani, hogy mi rosszat csinált a néni.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 A következő dolog az volt, amikor elmentünk a Nemzetközi Vásárra, ami abban az időben a Városligetben volt. Még akkor oda építették föl a pavilonokat, és oda minden évben elmentünk és megnéztük a vásárt, reklámcédulákat gyűjtöttem, nagyon kellemes volt. És egyszer csak jött József főherceg. Ő Habsburg volt, leszármazottja József nádornak és akkoriban ő volt a Magyarorszá­gon élő Habsburgok doyenje. Idős ember is volt, tábornagyi ranggal, és elnöke volt a Tudományos Akadémiának. Szóval egy fő állami tekintély, test­őrök kísérték és ezeken a testőrökön olyan lát­ványos ruha volt: szép sisakban szép szál magas legények voltak és hárman vagy négyen kísérték őt. A főherceg jött, én pedig tátott szájjal bámul­tam a látványt, a testőröket, a nagy embert és így tovább. Eközben valahogy egy kicsivel köze­lebb jutottam, mint ahogyan ezt a testőr helyes­nek tartotta, nem féltették tőlem a főherceget, de a szabad járást talán akadályoztam. És akkor halkan sziszegve a testőr elküldött engem vala­hová olyan trágársággal - amely trágárságot tán hallottam is már, meg tudtam is, hogy ez a szó létezik, tapasztaltam is már ilyet - de az én számomra ez teljesen képtelenség volt, hogy valaki ilyet használ. Pláne, ez a gyönyörű férfi ebben a gyönyörű egyenruhában, sisakban…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
A háború alatt, 1944-ben abbahagyták a tanítást. Próbáltak mindenféle erőfeszítéseket tenni, amikor a bom­bázások megkezdődtek.  Ez április táján történt, a német megszállás után néhány héttel, amikor az intenzív bombázások elkezdődtek. És akkor jött ez az 1944-es nagyon hosszú vakáció, ami '44 áprilisától   1945 márciusáig, tehát közel 11 hónapig tar­tott. Bombázások voltak, lehetne mondani, hogy szörnyű korszaka volt az életemnek, de nem igaz, mert másfajta érdekességek és élmények érték el akkor is az embert.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Az apám rettenetesen nyugtalan volt, hogy én most nem járok iskolába. Mi lesz velem, ha nincs tanítás?  Kiderült hát, hogy nem lehet iskolába járni. Azután jött az ostrom, a pince, de mindezt túléltük. Többször kerültünk az életve­szély viszonylagos közelébe, és akkor találkoztam azzal, ami a magyar történelemnek egy része és amiről szörnyű történetek vannak joggal. Ez az, amit úgy emlegetnek, hogy málenkij robot, tehát: a kis munka, ahova embereket elvittek és aztán sose érkeztek vissza Magyarországra, vagy visszajöttek, de előbb eltöltöttek sok évet a Szovjet­unióban.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
 Utána azután vége lett Budapesten az ostrom­nak, és február elején megtudtuk, hogy az utolsó német és magyar katonát is vagy megölték vagy elfogták. A Királyi Várban és annak a környékén lett vége az ostromnak. Ez február 11-12-én tör­tént.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Mielőtt bármit mondanék, ismertetem az alapvető dolgokat. Abban az időben kötelező hittanokta­tás volt az iskolában. Ez azt jelenti, hogy az első elemitől kezdve a nyolcadik gimnáziumig, tehát 12 éven keresztül volt kötelező hittanoktatás. Akkor szüntették meg ennek a kötelező jellegét, amikor én a gimnázium utolsó tanévét töltöttem, tehát engem ez még lényegében végigkísért. Elő­írták, hogy a vasárnapi misén meg kell jelenni. Katolikus cserkészcsapatba, a Regnum Marianumba jártam, lelki gyakorlatokon vettünk részt, s eléggé magától értetődőnek tartottam azokat a szabályokat, nevelési elveket.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
 Elmondanám még azt is - mert erről sokat lehet még mindig hallani -, hogy 1944-ben Wallenberg svéd diplomata emberek ezreit mentette meg azzal, hogy a kormányzat eltűrte tőle, elfogadta tőle azt, hogy úgynevezett svéd menlevelet adott embereknek. S a város nagyon jófajta házaiban, az abban az időben nagyon jó lakókörnyezetnek szá­mító Pozsonyi úton, a harmincas években épült házakban lakást is adott ezeknek az üldözöttek­nek. Ezek a házak ugyan zsúfoltak voltak, és nem volt szabad bármikor kijönni. De hát, azért biz­tonságosnak tűnt és nagyon sok üldözött ember számára biztonságos is volt.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Ennyi! - Ennyi?...
És viszont a hihetetlen valóság: El mule rachamim (Auschwitz - Majdanek - Treblinka) - énekli Shalom Katz



Az időszakról lásd még: ITT