Thursday, July 31, 2008







Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!



ˇ



A műsor hallgatható:
Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián (lásd térkép), valamint
Interneten:
160 kbps mp3 formátumban és


32 kbps mp3 formátumban


























Hangtöredékek
"Csobogó sajkán ring a félsz"
A műsor letölthető: ITT
Szövegek:


1. Mészöly Miklós: Műhelynaplók
(Mészöly Miklós (1921–2001) Műhelynaplóinak jelen kiadása a szerző kéziratos hagyatékában található, 1948 és 1988 között keletkezett, nem publikált noteszek, füzetek, határidőnaplók anyagát tartalmazza. Ezek a szövegdokumentumok a szerző munkásságának szerves részei. Nem tartalmaznak semmilyen személyes megnyilatkozást, tehát egyik sem áll kapcsolatban a magánélet tényeit vagy a magánszemély és a közvetlen környezetét érintő emlékek, feljegyzések dokumentálási módjaival, műfajaival. Egyértelműen alkotói előmunkálatokról tanúskodnak, melyeknek értéke a 20. századi magyar művelődéstörténet szempontjából sem lebecsülendő. Egy jelentős író műhelymunkájáról, igen széles körű intellektuális és szakmai érdeklődéséről, valamint fogékonyságának olyan összefüggéseiről tanúskodnak, amelyeket megjelent művei alapján nem feltétlenül azonosíthattak eddigi olvasói és művének kutatói. A szerzői előmunkálatok korpuszához tartozó szövegek szakszerű feldolgozását és mostani közzétételét e belátások indokolják. ~ Thomka Beáta)
2. Georg Trakl: A Gonosz átváltozása ~ Ítélet
3. Samuel Beckett: Lépésről lépésre
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Zenék:
1. Karlheinz Stockhausen: Kontakte
2. Klangkrieg - Der schönste Tag
3. Sofia Gubaidulina: Am Rande des Abgrunds
4. Richie Hawtin (Plastikman): Artifakts (Korridor; Pakard)
5. Ligeti György: Sonata (szóló cselló)
6. Simon Vincent: Shinkansen
7. Jean-François Laporte: L’Oeil de la forêt
8. Åke Parmerud: Alias
9. Iannis Xenakis: Nomos alpha; Waarg
10. Richard Wagner: Die Walküren



Hangtöredékek ~ kommentárokkal
"Csobogó sajkán ring a félsz"
Letölthető:  ITT

Tuesday, July 29, 2008





2004. július 29.

...minden történet lyukas!...

Monday, July 28, 2008

Beuys, Boulez és a melegek,..
ˇ
(Egy néhány éve készült írásból…)
ˇ
Mottó: Ha valami nem tetszik, leg­először azt kérdem: vajon miért nem tetszik az a valami. Egyhamar rájön az ember, hogy ennek nincs oka. Ha legyőzzük nemtetszésünket, a világ nyitottabbá válik. -
[Cage]
ˇ
Bizonyára magyarázattal tartozom: hogyan került a címben egymás mellé a három "hangkép"? Nos a dolognak egyféle szubjektív magyarázata van. Az elmúlt hetekben-napokban e három "hangkép"-pel kapcsolatban váltam szinte vígasztalhatatlanul szomorúvá. Sok szó esett e dolgokról...

Rövi­den utalok rá: 1. Beuys - Nádori Lídia védi meg neves "szobrászunktól", aki szemétdombra szánná, a minap Itáliába szakadt "festőművészünk" támadja Nádori Lídiát, s főleg München város elöljáróságát (ez utóbbi Beuys-produktumot vásárolt, te­hát vagy korrupt vagy hülye), s megint egy Madridba szakadt festőművészünk megvédeni látszik Beuyst.., hogy csak azt idézzem, amit olvastam; 2. Boulez - nálunk járt, s elve­zényelte Bartók néhány művét (csak televízióban hallottam-néztem, s ott nem éreztem oly silánynak, mint a kritikákban volt szerencsém olvasni-hallgatni). 3. Melegek - a szigeten sátort vernének, hogy nyíltan beszélhessenek problémáikról, s megértessék magukat azokkal, akik nem értik őket. Polgármes­ter éberen lecsap (semmi politika, semmi jövő évi választás,semmi főpolgármesterség), a tiszta aggodalom, az ífjúság párás szemmel történő védelme a kísértés, a lehetséges sátán patája ellen, borzasztó.
A két első tényező (Beuys, Boulez) könnyebben megússza, mert látszólag nincsen szó mélyebb rétegekről, már ha valamiféle pszichológiai megközelítéssel próbálkozunk. A harma­dik tényező azonban mély rétegeket érint, mindenkinek van e téren lelki mondandója. Ez a mondandó lehet egyszerűen toleráns, magyarul megengedő, ami persze nem jelent a dolog mellett szó­ló propagandát, hanem mindössze tudomásulvételét valaminek, ami van, s amiről a szaktudomány (szexológia) már évtizedek óta kijelenti, hogy nem aberráció, nem "hiba", nem torzulás, hanem jelenség. Ebben a vonatkozásban tehát a homoszexualitás és a heteroszexualitás azonos értékű jelenség, a problémát minden bizonnyal az okozza, hogy az előbbi a kisebbség, az utóbbi pedig a többség. Dehát - mondják -az előbbi nem vezethet gyermek­áldáshoz, ezért torz. Csakhogy - hölgyeim és uraim! - az utób­bi sem vezet gyermekáldáshoz. Hogy jól megértsük: egy olyan házaspár, aki a polgári család kerekeihez és szobáihoz három gyereket is készítene, bő rátartással tízszer kell találkozzék heteroszexuális értelemben, ha jól megválasztja az időt még ennyi se kell... Akkor tehát tíz aktus = három gyerek. Most már mit csináljunk azzal a többezer aktussal, amelyet ez a pár nemhogy nem gyerekcsinálás végett „lejsztol”, de ráadásul mindent megtesz a gyermekáldás megakadályozására. Így teszik ezt azok is, akik nem veszik maguknak a fáradságot, hogy végiggondolják: mit mondanak, illetve hogyan élnek...
Kísértetiesen hasonlít a helyzet mondjuk Beuys eseté­ben. "Én ugyan behatóbban nem ismerem a nevezett ,művészt', né­mely munkájáról azonban hallottam, olvastam egyet s mást" - írja Itáliába szakadt "művészünk". Nos, én is olvastam egyet s mást Beuysról, sőt vettem magamnak a fáradságot, s az ő szövegeit is igyekeztem megismerni, s éppen az ellenkezőjére jutottam: egy meghatározó jelentőségű művészről lehet itt szó... Most hát mi van? lehet, hogy mielőtt lehülyézünk valakit, érdemes elgon­dolkodni azon: mit is teszünk. Egy mentség van erre a megoldás­ra: Beuysszal kapcsolatban tényleg könnyebb hülyézni, mint a tevékenységét kicsit alaposabban szemügyre venni. Vagyis elő­ítéletet könnyebb alkotni, mint ítéletet. Mert ha egysmás ol­vasgatás alapján nyilvánosan eltángálunk egy mégiscsak jelentős valakit, ha ennek alapján védelmünkbe vesszük azt, aki szemét­dombra utalja művésztársa munkáját, akkor bizony egyszerű pél­dáját adtuk az előítéletes gondolkodásnak, amiből a melegek ese­tében akár "buziverés" is következhet..,
Boulez esetében talán egy parányit problematikusabb a dolog. Több minden keveredik itt. Mert ugye Boulez, aki e század egyik igen jelentős komponistája, aki igen jelentős karmester, aki igen jelentős szervező, aki létrehozta a világ egyik legjelentősebb modern zenei kutatóintézetét, vagyis akinek egyik résztevékenysége is elégséges lenne másnak tel­jes életműként, hát az többet érdemel, minthogy összefüggései­ből kiragadva pikirt tálalásban utalunk a nálunk teljesen isme­retlen darmstadti előadására (Schönberg halott címen), amelyben egyébként Schönberg kései akadémizmusát tette birálat tárgyává, valószínüleg sok igazsággal, de mégiscsak furcsa, hogy ma egy parányi bök-mondattal itt védjük meg Schönberget Bouleztől. S az, hogy Boulez kompozicióit kevesen ismerik, egyáltalán nem Boulez vétke, hiszen lemezeinek száma igen nagy! És akkor jutunk el ahhoz, hogy Boulez szerint Bartók korai és kései kor­szaka kisebb jelentőségű, mint a középső, hogy szóval a Zene, meg a Szonáta két zongorára és ütőkre Boulez számára fonto-
sabb, mint mondjuk a Kossuth-szimfónia vagy a Concerto. És itt csak rövid megjegyzés: mostanában sok szó esik arról, hogy miképpen került a Concerto-ba a giccses motívum az operettből, a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... Honvágyként, nosztal­giaként aligha merem elképzelni, mert ez Bartók le­kicsinylése volna. Ráadásul nem magyarázná a motívumot követő furcsa, harsogó, iszonyzenét, ami arra utal, ami mifelénk a Concerto keletkezése idején történt. Úgyhogy inkább keserű legyintésnek érzem, rezignált lemondásfélének.
De ez csak kitérő. Miért ne mondhatná Boulez, hogy mit szeret jobban Bartókban és mit kevésbé. S ez még akkor is így van, ha történetesen a budapesti előadásba hibák csúsztak. Ami nem elsősorban a karmesteren múlik, inkább a holtfáradt, egész éjjel ideutazó zenészeken. Boulez felfogása lehet itt ingerlő. Ő ugyanis semmiféle érzelgősségre nem hajlandó. Pengefegyelmü és pontosságú intellektuális művész. [ Na de persze, az agogika!] Ligeti György mondta, hogy Boulezért tűzbe tenné e kezét... Akkor is, ha életműve mikroszkópikus... (Csak említem, hogy Webern teljes életműve négy lemezre ráfér, tehát igy olcsón hozzáférhető, de talán ezért mégsem olcsó!)
Persze a modern zenével, a modern képzőművészettel talán könnyebb mégis a helyzet. Ha félretesszük nemtetszésün­ket, netán le is győzzük nemtetszésünket. Ehhez energiákra van szükség. És valóban az a meggyőződésem, hogy a melegekkel kapcsolatos előitéletek oszlatásához is energiákra van szükség. S főként arra, hogy a létező előítéletek hátán senki se próbál­kozzék azzal, hogy népszerűbbé váljék.

Sunday, July 27, 2008






























Mi történik ilyenkor?....
ˇ
Ady Endre utolsó fényképe...






~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És viszont:


Melocco Miklós kődarabja a fenti fénykép alapján...

Hogy a puszta másolás - nem másolat! - képzetét kelti? Talán kibírható lenne?

De nincsen köze Adyhoz!


















~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Emlékeztetőül:
ˇ
Glenn Gould torontoi szobra...






























Kő Pál "alkotása"... A szobrászról olvashatni a linken... A szoborra pedig az van írva, hogy "Szent István király"...

De hogy is van ez? Hogyan történhetett, hogy ezt a képtelen figurázatot a Gellérthegy oldalában Budapesten felállították. Mindjárt a Sziklakápolna bejáratánál.

Tulajdonképpen komikus. Ha a magyar történelmet nem ismerő külhoni túristaként látogatnám ezt a "szobrot", a következőket gondolhatnám: vajon melyik környékbeli óvodából tévedt ide ez a lábát is befelé fordító zavart fiúcska, kezében kis játéka, valami templomféle épület? Aztán a hatalmas ló, amelyre nemigen mer felkapaszkodni. Ezt a ló csodálkozó, várakozó fejtartása is igazolni látszik.

Ha valaki abban a szellemben írna az első magyar királyról, amit ez a szerencsétlen "műalkotás" sugall, akkor valószínüleg sokan felhorkannának, mi több még a nemzetgyalázás vádját is képesek volnának említeni. Úgy látszik szoborban (és épületekben - lásd némely építményeket széles e városban) bármit lehet csinálni. Másfelől meg azt, ami valamit ér, bontani lehet akár egész városrészekről legyen is szó...

Ha túrista volnék, mindenesetre ellátogatnék a Várba a Halászbástya és a Mátyás templom közelében álló királyszoborhoz. Nem mondom, hogy hanyattesnék Strobl Alajos 1906 májusában felállított romantikus alkotásának bűvöletében, de azért mégis inkább elhinném, hogy ez az első király - s mellesleg mégiscsak felült a lóra...


Valami szocrealra emlékeztető szobor készült az elmúlt években Esztergomban is, ott a koronázást örökíti meg Melocco Miklós gigantomán köve - mit mondhatunk?

Nincs szerencséje Szent Istvánnak mostanában mifelénk...

Friday, July 25, 2008



Budapest - Múzeum körút - az egyetem oldala...

Ez az óra - generációk emléke, a budapesti pontos idő egykori abszolút jelképe...

Ennek vajon miért kell pusztulnia? Ingája örök időkre mozdulatlan marad?

Mint egy fáradtan megálló öregember, akire a mának már nincsen semmi szüksége, de még itt lábatlankodik közöttünk.

És az ormótlan ketrec, amibe zárták! Hogy el ne lopják? Lehet-e nagyobb kárt tenni benne, mint a feledést?!....








Heidegger ~ Hölderlint olvas...


Egy "romantikus öregúr" önarcképe. Döbbenetesen izgalmas élmény. Ebből a felolvasásából több derül ki Heideggerről, mint egynémely életrajzból. A Fekete-erdő romantikus alkatú szülöttje nem véletlenül szegődött a "romantikus" Hitler nyomába.

Elővettem gyorsan Bruno Ganz zseniális előadását, az ő Hölderlin lemezét. Ég és föld. Nem azért, mert Ganz, mint nagyszerű színész, jobban mond szöveget Heideggernél. Ganz nem játszik, nem ad elő, egyszerűen és pontosan értelmezi a szöveget. Nem tesz rá szükségtelen hangsúlyokat, nem változtatja dallamossá a hangját, csak hogy "szebb" legyen a szöveg. A szöveg - szöveg marad. Jelentése azonos Hölderlinnel.

Heideggernél a szövegből program lesz -önigazolás -, eltávolodik Hölderlintől és romantikus lélekvesztőjén átevez egy másik világba. ~ "Tisztátalan világ a romantika. Nem akarom, hogy sok közöm legyen hozzá" - írta naplójában Thomas Mann 1936-ban (emigrációban volt már ekkor, míg Heidegger ekkortájt lett a náci párt tagja)... Pedig ő sem beszélt a korról - hogy Pilinszky Jánosra utaljak -, hanem Kafka. Ám Kafka nem érte meg Heidegger "korát", s a szomorú valóság, hogy végülis Heidegger beszélt a korról!

Egyszóval nagyon izgalmas tanulság ez a régi bakelit Heidegger-lemez.

A hang, a hangszín, az akcentusok, a szándék - megannyi biztosan nyomonkövethető jel...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,

kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk

beszélni is a messzi idegenben.

[Hölderlin: Mnémoszüné]

Wednesday, July 23, 2008


Rafal Olbinski (*1945)

???

...látványos ötlet-ötlet hátán; kevesebb több volna; így "fest" a mai kommunikáció; poentírozott felszín - giccs-giccs hátán; utánérzés-epigon-gyatra (v.ö. például: Magritte)

Nagy akarás: tömeghatás, olcsó. Siker! - kulcs-szó...

Engem a harmadik opusztól menthetetlenül untatni kezd, ami nem lenne baj, ha nem untatna... Így még a dolog reklám-értéke is elvész. Igen: reklám-művészet. Ha sokszor nézem, ellenszenvessé válik a mű, amit plakatíroz. Különösen pedig akkor, ha már eleve sem volt túlzottan vonzó.











~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

És viszont:

René Magritte (1898-1967)






















Tuesday, July 22, 2008

Dr. Dragan Dabics doktor úr, pszichiáter - a lelkek gyógyítója -, költő, meseíró...
~~~~~~~~~~~~~~~~~

A hír: "...szabadon mozoghatott és dolgozhatott Szerbiában, lakóhelye az ország fővárosának Új Belgrád nevű kerületében volt, és egy magánklinikán dolgozott, ahol alternatív gyógymódokkal kereste kenyerét. Se a munkaadója, se a lakásának főbérlője nem tudta, hogy kicsoda ő valójában".

Valójában - a hírek szerint legalábbis - Radovan Karadzsics-ról van szó...
ˇ
Vajon azok - minden bizonnyal sokan vannak -, akik sok-sok éven át páciensei voltak, rábízták lelki bajaikat, s megoldást kerestek azokra Dabics doktor közreműködésével... most mit gondolnak, hogyan vannak?...
ˇ
Képzeljük el azt a nem is olyan elképzelhetetlen esetet, hogy egy lelkibeteg, egy srebrenicai túlélő, szörnyű lelki problémájával felkereste Dabics doktor urat... Dabics doktor úr pedig kezelte - "alternatív gyógymódokkal"...

Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás!
Torról maradt hidegsültből kiállt
A nászi asztal.
[Shakespeare]

O tempora, o mores!... ~ [Cicero]

Friday, July 18, 2008


Törpe napoleonok figyelmébe!...

[A csorda]

Kinek a hatalom-akarása a morál? - Szókratész óta Európa történelmében a kö­zös vonás annak kísérlete, hogy a morális értékeket minden egyéb érték fölé he­lyezzék: nem csupán az élet vezetőinek és bíráinak kell lenniük, hanem: 1. a meg­ismerésé, 2. a művészeteké, 3. az állami és társadalmi törekvéseké is. Egyetlen feladat a „megjavulás", minden egyéb eszköze ennek csupán (vagy zavarja, gátol­ja, veszélyezteti; következésképpen a megsemmisítésig kell küzdeni ellene...). - Kínában hasonló mozgás. Indiában hasonló mozgás.
Mit jelent a morális hatalmak e hatalom-akarása, amely már az eddigi óriási fej­lődésben lejátszódott e Földön?
Válasz: - Három erő húzódik meg mögötte: 1. a csorda ösztöne az erős függet­lenek ellen, 2. a szenvedők és a félresiklott életű emberek ösztöne a boldogok el­len, 3. a középszerűek ösztöne a kivételesek ellen. - E mozgalom óriási előnye, hogy rengeteg kegyetlenség, hamisság és hülyeség játszott közre benne (mert a morál és az élet elemi ösztönei harcának története maga a legnagyobb amoralitás, ami valaha is létezett e földön...)

[Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása; Cartaphilus Kiadó, 2002., 128-129. oldal]

Thursday, July 17, 2008



Szembejött - pontosabban: hozták...

A két lemezen Paul Celan csaknem nyolcvan versét illetve írását mondja el!

Érdemes benézni a német "Hangoskönyv"-kiadó (der Hörverlag) honlapjára. Vajon mit adnak ki?

A jelenleg kapható rádiójátékok száma: 246. A "szerzők" között szereplő nevek közül néhány - csak találomra! -: Bulgakov, Balzac, Brecht, Beckett, Ingeborg Bachmann, Enzensberger, Thomas Mann, Hermann Hesse, Wolfgang Borchert, Elias Canetti, Dylan Thomas, Lev Tolsztoj, Dante...

"Haj, haj, mond Rovo, - ajjaj, mond Abáje

Itt van-e hát a nemzet műhelye?"

(Bialik)

Monday, July 14, 2008

Ez a Pécsi Periszkóp Rádió!
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián,

valamint

Interneten:160 kbps mp3 és 32 kbps mp3 formátumban



~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
















Hangtöredékek

Lev Tolsztoj Naplójából



Zenék:

1. Isabel Mundry: Flugsand

2. Jörg Birkenkotter: Gekoppelt - getrennt

3. Henry Koch: Sonvexxon - Erosion 5

Ez a három mű Musica Viva koncerteken (München) hangzott el (lásd még: ITT). A honlapot érdemes tanulmányozni, igen nagy információmennyiséget tartalmaz 1945-től napjainkig.

4. Louis Andriessen: Mausoleum

5. Szergej Prokofjev: Alexander Nyevszkij; Sarkasmen; Flüchtige Visionen

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A műsor meghallgatható és letölthető: ITT (klikkelni a Hangtoredekek.Tolsztoj.mix.mp3 jelzetre!)

Thursday, July 10, 2008





Ez a pécsi Periszkóp Rádió
ˇ

A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián (lásd térkép),
ˇ

valamint Interneten:160 kbps mp3 formátumban,illetve 32 kbps mp3 formátumban














Hangtöredékek ~

"Horatiusnak annyi..."

Korányi Tamás műsora

(minden szombaton 14 órakor)


A műsor Petri György tiszteletére készült az életmű befejező, negyedik kötetének megjelenése alkalmából. Az alcím magyarázatát lásd : ITT (A Periszkóp Rádió archívumában is meghallgatható, illetve letölthető: KLIKK! - a jelzet: Hangtoredekek.Petri.mix.mp3)






Szövegek:

1. Korányi Tamás: Horatiusnak annyi...
2. Petri György versei (Az ilyen fontos beszélgetések; A megváltás hátulütői; Visszapillantó tükör; Hogy elérjek a napsütötte sávig; Most újból; A Halál; Hogy beszartál, Szókrateszem)
3. Petri György: Amit én a költészetben csinálok


ˇ



Zenék:

1. Aube - Move From Drop
2. Melis László: Air - Petri György versére
3. Ligeti György: Szóló szonáta csellóra
4. Darba del Hameni (Jilala de Tanger)
5. Ligeti György: Szimfonikus költemény 100 metronómra
6. Einstürzende Neubauten - Sonnenbarke
7. Einstürzende Neubauten - Headcleaner
8. Sven David Sandström: Drums
9. Michel de Lalande: De Profundis
10. Art of Noise - Moments in Love
11. Karlheinz Stockhausen: Tierkreis

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hangtöredékek ~ kommentárokkal; Horatiusnak annyi

A fenti műsor zenéinek visszaidézése.

Hallgatható és letölthető: Itt! A műsor jelzetére kell klikkelni:

Hangtoredekek Petri komment.mp3



Sorrow
Absurd...

Sunday, July 06, 2008




ˇ
holland hangművész.
Az itt idézett lemez teljes anyaga és még sok minden más meghallgatható és letölthető teljes egészében: ITT

Wednesday, July 02, 2008





Egy eladott lemez, az pontosan egy eladott lemez...


lehetne az ECM lemezkiadó jelszava.


Az ECM (Edition of Contemporary Music) német lemezcéget 1969-ben alapította Manfred Eicher, s azóta is a cég művészeti vezetője. Kezdetben elsősorban jazz-kiadványai voltak (több azóta neves jazz-zenészt fedezett fel), hosszabb idő óta a kortárs zene egyik legfontosabb műhelye, az "ECM-hangzás" megteremtője (több Kurtág lemezt is kiadott).

~~~~~~~~~~~~~~~~

Ma kaptam az alábbi levelet:

Dear ECM Newsletter Subscriber!

Manfred Eicher is voted Producer of the Year and ECM Records is Label of the Year 2008 in the DownBeat Critics Poll: this double-win is announced in the August issue of the US jazz magazine, which includes full results of their 56th Annual International Critics Poll.The awards arrive as Munich-based ECM, founded 1969, approaches its 40th anniversary year. While Eicher won DownBeat's Top Producer award in 1976, and ECM was Label of the Year in 1980, the 2008 poll marks the first occasion that label and producer have simultaneously held the #1 slot.

Manfred Eicher and his independent label have received significant recognition over the years, including Eicher's Grammy for Classical Producer of the Year in 2002. In 2007 ECM received awards as both Classical Label of the Year and Jazz Label of the Year (prizes from, respectively, the MIDEM Classical Awards in Cannes, and the Jazz Journalists Association).

Best wishes, Your ECM Records Team

~~~~~

Mint a mesében!... Mi a titka? Csinálni kell! Maholnap negyven éve!

[V.ö. ITT! ]