Wednesday, April 30, 2008


Sanyi és Aranka Színház
ˇ
Zene ~ kép ~ szó… Korányi Tamással
ˇ
2008. május 2-án - pénteken - 19 órakor
ˇ
1093 Budapest, IX. Mátyás.u.9.
Tel.: 06-1/789-4036






Sting koncertje filmen…


"Az utazás és a labirintus"

A szenzáció, hogy a kitünő pop-énekes ezúttal John Dowland dalokat énekel. Lanton játszik Stinggel együtt a bosnyák származású Edin Karamazov.
Sting előadásában az a nagyszerű, hogy megtartja saját énekstílusát, nem próbálja utánozni a régi dalok gyakorlott előadóit, ugyanakkor saját előadásmódját nagy intelligenciával használja, úgyhogy szinte hitelesebbnek hat ez az előadás, mint az erre a éneklésre kiművelt hangoké... Valóban megvalósítja azt, amit elmond: a "szép szomorúság" költője, Dowland volt az első nemzetközi hírű angol pop-sztár!...

(Milyen különös, hogy Füst Milán egyik írásában - a zenével kapcsolatban - "édes szomorúság"-ról beszél!...)
ˇ
Az est műsorában összehasonlítjuk Sting előadását más, hagyományosabb előadók produkcióival, s megismerünk egy átiratot a Brodsky Quartet előadásában - természetesen itt is Sting énekel...
Hallgass bele:

Monday, April 28, 2008





Kimmo Hakola ~

ismét egy zeneszerző, akire a mi vidékünkön csak nagyon esetleges véletlen szerencsével akadhatunk rá.


Klarinétversenye ezen a lemezen két másik művel hallgatható. A klarinéton a világ egyik legjelentősebb klarinétművésze, a kitünő Kari Kriikku játszik...

(Lehet, hogy Finnországban a kultúra fontosabb, mint mifelénk?:::)

Wednesday, April 23, 2008


Ez a pécsi Periszkóp Rádió
ˇ
A műsor hallgatható:Pécs belvárosában az Fm 97.1. Mhz frekvencián (lásd térkép),
ˇ
valamint Interneten:160 kbps mp3 formátumban, illetve 32 kbps mp3 formátumban


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hangtöredékek ~ "Nincsenek utak, de mennünk kell!"

Szövegek:
ˇ
Walter Serner: Utolsó lazítás
Seami: Atsumori
John Cage: Egy év hétfőtől /Napló/
Antonio Machado: Két sor
Ingmar Bergman: A bábok életéből
Rainer Maria Rilke: Mária halála
A. Machado: Apám
Mumon Genzen: Halálvers
Régi toledói kolostor falfelirat
József Attila álma /Szántó Judit feljegyzése
R.M. Rilke: Mihez fogsz, Isten
Gizan Zenrai: Halálvers
Ji King
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Zenék:
ˇ
Christian Bollmann: Wu Wei
Luigi Nono: No hay caminos, hay que caminar
Iannis Xenakis: Rebonds
Szofija Gubajdulina: Stufen
Per Nørgård: Waves
James Wood: Stoicheia
J. M. Sjöberg: Again
Sz. Gubajdulina: Stimmen - Verstummen
Morton Feldman: Madame Press Died Last Week At Ninety
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Letölthető: ITT (a Hangtoredekek.Nincsenek utak.mix.mp3 jelzetre kattintani!)

Sunday, April 20, 2008



Freud: Michelangelo Mózese (1914)

Előrebocsátom, hogy nem vagyok műértő, hanem laikus. Gyakran észrevettem, hogy egy műalkotás tartalma jobban vonz formai és technikai sajátosságainál, amelyeknek pedig a művész elsőrendű fontosságot tulajdonít. A művészet számos eszköze és egynémely hatása iránt tulajdonképpen hiányzik belőlem az igazi megértés. Mindezt meg kell mondanom, hogy biztosítsam a magam számára e kísérletem elnéző megítélését.
Ámde művészi alkotások, kiváltképp költemények és szobrok mindig is erős hatást gyakorolnak rám; a festmények némileg rit­kábban. Az ilyen művek arra indítottak, hogy megfelelő alkalmak­kor hosszan elidőzzem előttük, próbálván a magam módján meg­ragadni őket, azaz érteni akartam, hogy miben áll hatásuk. Ott, ahol ezt nem tehetem, például a zene esetében, csaknem képtelen vagyok élvezni a művet. Racionális vagy talán analitikus hajlamom berzenkedik ellene, hogy valaminek a hatása alá kerüljek, és közben ne tudjam, hogy mi hat rám, mi az, ami elragad.
Így hát felfigyeltem arra a látszólag paradox tényre, hogy éppen a legnagyszerűbb és a leglenyűgözőbb művészi alkotások némelyi­ke értelmünk számára homályos marad. Megcsodáljuk őket, behó­dolunk nekik, ám senki sem tudja megmondani, hogy mit állítanak elénk. Nem vagyok eléggé olvasott ahhoz, hogy tudjam, szóvá tet­te-e már valaki ezt, vagy hogy nem akadt-e esztéta, aki azt találta, hogy felfogó értelmünk ilyenféle tanácstalansága egyenesen a szükségszerű feltétele annak a legmagasabb hatásnak, amelyet a re­mekműnek elő kell idéznie. Jómagam igencsak nehezen adnám rá a fejem, hogy higgyek ebben a feltételben.
Nem minthogyha a műértők vagy a rajongók nem találnának szavakat egy ilyen műremek magasztalására. Bővében vannak ők a szavaknak, kellene gondolnom. Hanem a művész egy ilyen mes­terműve előtt azután rendesen mindenki valami mást mond, de egyikük sem azt, ami az egyszerű csodáló számára megoldja a rej­télyt. Hiszen ami így a hatalmába kerít minket, az az én felfogásom szerint csakis a művész szándéka lehet, amennyiben sikerült neki e szándékot a műben kifejeznie, és velünk is megértetnie. Jól tudom, hogy sosem beszélhetünk pusztán értelemszerű megértésről; a mű­nek azt az indulatállapotot, azt a pszichikai konstellációt is újra fel kell idéznie bennünk, amely a művész számára az alkotáshoz szük­séges hajtóerőt szolgáltatta. De miért ne volna közölhető és sza­vakba foglalható a művész szándéka éppúgy, mint a lelki élet bár­mely egyéb ténye? Csak talán a nagy műremekeknél ez aligha sike­rülhet az analízis alkalmazása nélkül. Hiszen ezt az analízist magá­nak a műnek kell lehetővé tennie, ha az, ami hatással van ránk, a művész szándékainak és indulatainak a kifejeződése. S hogy ezt a szándékot megfejtsem, ahhoz mindenekelőtt mégiscsak a műben ábrázoltak értelmével és tartalmával kell tisztába jönnöm, tehát tudnom kell értelmezni a müvet. Így hát lehetséges, hogy egy ilyen műalkotás értelmezésre szorul, és csupán ha ezt megtettem, akkor tudom majd meg, hogy miért kerültem ilyen rendkívüli hatás igé­zete alá. Él bennem a remény, hogy e hatás akkor sem veszít majd az erejéből, ha analízisünk sikerrel jár.

Thursday, April 17, 2008

A Col Legno új (2008) CD és DVD kiadványa:

"Gyűlölöm Mozartot"

A kortárs operát a Theater an der Wien mutatta be a 2006-os Mozart év alkalmából.







~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kiknek ajánljam? ~ Akik a kortárs zenét szeretik, s

Norman Lebrecht szemléletével gondolkoznak a ma zeneművészetéről...



["Soha semmi nem szűnik meg teljesen ezen a világon. Egyetlen valamirevaló elemző se fogja komolyan azt jósolni, hogy hirtelen vége szakad egy második évszáza­da virágzó tevékenységnek, amelyben ezután is sokak­nak lesz öröme…
Ezért ha az információs forradalom egyre táguló láthatárát kémlelve biztosra vehető valami, akkor az az, hogy a komolyzene nyilvános előadása ilyen vagy olyan formában, nagy- vagy kismértékben fennmarad. Ugyan­ilyen biztos azonban, hogy a zene esténkénti, koncertter­mi és operai megszólaltatása belátható időn belül elve­szíti azt a központi és fontos helyet, amelyet az elmúlt két és fél évszázadban a városok életében betöltött.
Ezt az állítást több, egymással összefüggő tényező in­dokolja. A szórakoztató elektronika csábításának enged­ve világszerte egyre kevesebben látogatják a zenei ren­dezvényeket. A rendszeres koncertlátogatók félnek a sö­tét utcán, és nem szívesen teszik ki magukat a forgalmi dugók és a parkolás kellemetlenségeinek. A videoklipe-ken és a gyorséttermek hamburgerein felnőtt új nem­zedék fokozatosan érzéketlenné vált a majd egyórás szimfóniák nagyszabású emelkedettsége iránt. A szűkebb család megosztottsága ellehetetlenítette a közös otthoni zenehallgatást. A zeneoktatás - ahogy jelenleg az állami iskolarendszerben folyik - szinte semmit nem ér, amióta nagy pártatlanságában egyenrangúként kezel minden zenét: közönségeset és kifinomultat, kasszasikerre törőt és lélekemelőt egyaránt.
A fogyatkozó közönség és az oktatás érzéketlensége önmagában is súlyos csapás a jegybevételekre - füg­getlenül attól, hogy a művészetet egyszerre sújtja az álla­mi és cégtámogatások elapadása, a lemezipar hirtelen jött válsága, a sztárok és menedzsereik pénzéhsége. Mindez együtt pénzügyi és szervezeti csődhöz vezetett.
Közismert gondjai ezek a zenei világnak, ám e könyv megszületése előtt egyszer se hozták nyilvánosságra őket. A lemezgyártó cégek vezetői - akik rettegtek a jövőtől - abban reménykedtek, hogy miközben senki nem beszél róluk, maguktól megoldódnak. A három-négy évre előre lekötött közreműködők és időpontok foglyaként olyanok voltak, mint az óceánjáró tisztje, aki látja maga előtt a korallzátonyt, de képtelen kitérni vagy elég gyorsan hát­ramenetbe kapcsolni, hogy elkerülje az ütközést. Bár­mily önhittek vagy elővigyázatlanok voltak is azelőtt, most heves rokonszenv ébredt bennünk e jó szándékú szakemberek iránt, akik látva a fenyegető veszélyt és a lomhán köröző cápákat, mindent elkövettek, hogy a ko­molyzene ne szenvedjen hajótörést.
Nyilvánvalóan a túlélésért folyt a küzdelem, és a gyor­san, határozottan reagáló zenei intézményeknek volt a legtöbb esélyük rá, hogy túléljék az ezredfordulót. Az előrelátás és a merészség általában meghozza gyümöl­csét; a cselekvés hiánya mindig kockázatos, főleg élet­veszélyben. Az olyan művészet, amely a vezetői határo­zatlanság, az erkölcsi hanyatlás és a pénzügyi talaj vesz­tés állapotában lépett be a felgyorsult információáramlás korába, mintha a halállal kacérkodna. Dióhéjban, ilyen­nek találom a komolyzene helyzetét a XX. század alko­nyán, és művem nem indulatos képzelgés, hanem jól végiggondolt, intő elemzés."

Norman Lebrecht: Művészek és menedzserek]










































Bernhard Lang's and Michael Sturminger's comic psychological opera I Hate Mozart.
When the curtain falls the show is over. So they say. But what if we, the audi­ence, were to boldly change sides and practically step through the looking-glass held up to us obstinately at the theater, to take a seat right in the mid­dle of the forbidden zone vis-a-vis and watch in secret how the performers and masters of the show really behave, behind and beyond the scenes? Watch them discard their costumes and parts, discard the masks of their characters, and change, without further ado, from acting out another's script to acting out their own? Well, then we would see one of those bizarre but true-to-life plays that are only started off by the fall of the stage curtain: / Hate Mozart is the simulation of such a play.
The privileged look behind the scenes of the opera business taken by com­poser Bernhard Lang and librettist and director Michael Sturminger in their dramma giocoso, reveals a tragicomical tale, involving the petty power games of a conductor hovering at the verge of a nervous breakdown and his opera diva wife, the egotism of agents and managers, identity crises suffered by ten­ors, and young talents desperately struggling for a career: with casual strokes of the brush I Hate Mozart presents a panorama of profound artistic-social insecurity. And all protagonists of the story are haunted by the bogey of good old Amadé - he whose music demands more than any of them can ever fulfill, where every attempt to do it justice must fail, ever and ever again, for as long as they shall live.
I Hate Mozart is built along self-reflective lines: an opera about an opera pro­duction, a burlesque operatic demolition, a backstage report about the making of a fictitious Magic Flute. Sturminger and Lang gleefully put a wrench in the works of the operatic machine, demonstrate the potential frictional losses suf­fered during auditions and orchestra rehearsals, eavesdrop on the bartering and quiet chats among their protagonists.
The cast of / Hate Mozart features theater managers, cultural affairs officials, musicians, journalists and assistants; it lacks only one character: a director. Sturminger has eliminated himself from the game, acknowledging his biased position. The fact that until the very end no one (on the stage) ever notices the absence of a director, reveals the finer irony of the librettist's approach.
J Hate Mozart celebrates one of those rare liaisons between sophisticated boulevard theater and new music. It is a wild story, which Sturminger has sarcastically dedicated to the Vienna Mozart Year 2006. His opera buffa is obviously rooted in Sturminger's many years of experience as a director at international opera houses. He steers clear of the risk of getting too general by addressing the specifically Austrian state of affairs as in passing, yet by no means mincing his words, making fun of pompous politicians' speeches as well as of the stir commonly caused in this land of alps and culture by the ap­pointment of a new theater manager. Florian Boesch gives a brilliant perform­ance as the conductor worn out between his famous wife and his new lover, a talented young singer from Eastern Europe; the vanity, the tempers and the Italian accent displayed by Boesch run precisely true to type. The hatred of the master composer from Salzburg expressed in the opera's title acquires a fairly differentiated motivation in the libretto: Mozart makes everyone see red because none of those who interpret his music can ever be a match for him. The feeling of not coming up to expectations either as an artist or as a person runs through the opera like a general theme - and produces nightmarish in­termezzi. In Sturminger's words: "Those hate best who both love Mozart and despair of him: men and women competing with those who have already cut a path to his music."

Tuesday, April 15, 2008


A Holokauszt Emléknapon...


Április 16.



Hannah Arendt írta 1946-ban (még az első világháborúra utalva) Szervezett bűn című tanulmányában:


"Az emberiség végnapjai című művében, mely az utol­só háború történéseit mutatja be, Karl Kraus leeresztette a függönyt, miután II. Vilmos ezt kiáltotta: „Ezt én nem akartam." Ebben az egészben az egyszerre komikus és iszonyatos az, hogy ez valóban így volt. Ha ezúttal lemegy a függöny, kénytelenek leszünk nyárspolgárok egész kóru­sát figyelni, akik azt kiáltják majd: „Ezt mi nem tettük."


Az 1968-ban írt Kollektív felelősség című tanulmányában ezt olvashatjuk:


"…felelősséget lehet vállalni olyan cselekedetekért is, amelyeket nem az adott személy vitt véghez; tehát a felelősséget számon lehet kérni. Ugyan­akkor az nem lehetséges, hogy valaki bűnös legyen vagy bűnösnek érezze magát olyan tettekért, amelyek nem az ő aktív hozzájárulásával történtek meg. Ez fontos mozzanat, amit érdemes világosan és erőteljesen hangsúlyozni… átvitt értelemben mondhatjuk, hogy bűnösnek érezzük magunkat apáink vagy az emberiség bű­neiért, röviden olyan tettekért, amelyeket nem magunk követtünk el…"


Most jelent meg:





Friday, April 11, 2008



A Költészet Napján.

~~~~~~~~~~

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

József Attila: Levegőt! (1935)

Marcus Fabius Quintilianus
ˇ
Szónoklattan
ˇ
(774-76. oldal)
ˇ
…ha a szólás erejével a gonoszságot vértezzük fel, semmi sem veszélyesebb köz- és magánügyekben az ékesszólásnál, mi magunk pe­dig, akik megpróbálunk erőnk szerint hozzáadni valamit a szónoki tehetség­hez, a legrosszabbat tesszük az emberiségnek, ha egy útonállót látunk el ezek­kel a fegyverekkel… A természet is azzal, hogy nyilvánvalóan az embernek kedvezett, és minket a többi élőlénytől elválasztott, nem édesanyánk, hanem mostohánk lett volna, ha a szó­noki tehetséget a bűnök szövetségesévé, az ártatlanság ellenfelévé, és az igaz­ság ellenségévé tette volna. Hasznosabb lett volna némának születnünk és min­den értelmet nélkülöznünk, mint a gondviselés adományát kölcsönösen vesz­tünkre fordítanunk.
De ez a kijelentésem még többet is rejt magában. Nemcsak azt mondom ugyanis, hogy annak, aki szónok lesz, derék férfinak kell lennie, de azt is, hogy nem lehet másból szónok, csak derék férfiból. Mert bizony nem tételez- hetjük fel sem az értelmet azokban, akik a becsület és a gyalázat kínálkozó útjai közül a rosszabbat választják, sem az okosságot… Hogyha nemcsak a bölcsek állítják, hogy csak az lehet gonosz, aki egyben ostoba is, hanem a közfelfogás is mindig így hitte, akkor bizony sohasem lesz az ostobá­ból szónok. Tedd hozzá még, hogy a lélek nem adhatja át magát teljesen a leg­szebb tudomány tanulmányozásának, ha nem szabadul meg minden bűntől. Először is, mert ugyanabban a szívben nem fér meg együtt a becsület és a becs­telenség; továbbá a lélek sem gondolhatja el egyszerre a legjobbakat és a leg-szörnyűbbeket, mint ahogy az sem lehetséges, hogy ugyanaz az ember derék és gonosz legyen. Másodszor meg azért nem, mert az ily magasztos tárgyra törekvő léleknek minden mástól, még a bűntelen gondoktól is mentesnek kell lennie. Egyedül így teljesen szabadon, semmitől sem kötve, és semmi mástól sem vezérelve, csak arra tekint, amire felövezte magát. Hogyha a birtokok túlzott gondja, a családi ügyekért való túlzott aggódás, a vadászat örömei és a látványosságokra szánt napok sok időt vesznek el a szellemi munkától (mert e mesterség számára elveszett idő az, amit másra fordítunk), el tudjuk képzel­ni, mit tesz majd a bujaság, a kapzsiság és az irigység, mert az általuk keltett féktelen gondok nem hagynak aludni és szétzilálják álmainkat?
Semmi sem annyira megszállott, annyira sokarcú, annyira ellentétes in­dulatoktól zaklatott és kínzott, mint a romlott lélek. Mert amikor áskálódik, a remény, a gond és a kínlódás emészti, amikor pedig már elkövette a bűnt, a nyugtalanság, a bűnbánat és a várható büntetések rémisztik. Hogyan jut hely közöttük a tudománynak vagy bármiféle más, hasznos művészetnek? Herku­lesre, nem jobban, mint a gyümölcsfáknak a tövisbokrokkal és vadszederrel elborított földön.
Mondd, nem kell-e tisztesség a tanulmányokkal járó fáradozások elvise­léséhez? Mit remélhetünk az élvhajhászástól és a fényűzéstől?… Gondolhat­juk azt, hogy a gonoszok is törődnek a dicsérettel?
Végül… tegyük fel, hogy ugyanolyan képessége, szorgalma és tudása van egy nagyon becstelen és egy nagyon becsületes embernek - ami egyáltalán nem lehetséges -, vajon melyi­ket mondják jobb szónoknak? Természetesen azt, amelyik embernek is jobb. Így hát sohasem lehet ugyanaz becstelen ember és tökéletes szónok. Mert nem tökéletes az, aminél valami más jobb.

(Adamik Tamás fordítása)









ˇ

avagy: "Prófétáink (közül!) ~ 2008"




Rossz a közérzeted a mindennapok kiszámíthatatlansága és iszonyatos tempója miatt?

Előfordul, hogy úgy érzed, minden ok nélkül szorongsz?


Maradtál már le számodra fontos dolgokról azért, mert megbénított a rettegés?


Gyávának és gyengének érzed magad, amikor félsz valamitől?


Szeretnéd tudni, milyen technikákkal alakíthatod át életenergiává a szorongást és a félelmet?

………………………………

A "kurzus"-ra a jegyeket elővételben vásárolhatod meg, egységesen mindössze 8000 Ft-ért.

Ahhoz képest, hogy mindent megold (lásd fent!) - nem is drága. Különösen, hogy:

ˇ

Az ebédszünetben Horváth Zoltán tart meditációt!!!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Megfontolásra inkább József Attilát ajánlom:

ˇ

Légy fegyelmezett!
……………………….
…………………. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

Wednesday, April 09, 2008



Egyedül maradtam ~ Góreckivel...

(Gondolatok a hárításról)

A Sanyi és Aranka Színházban vetítettük Tony Palmer filmjét, amelyet az angol rendező a lengyel zeneszerző 3. szimfóniájához készített... A zene - Góreckit és a kortárs zenét preferálók körében - jól ismert, Górecki talán legismertebb műve. A filmben a szólista a nagyszerű Dawn Upshaw.

A zene két patinás népi szöveg és egy dokumentum "megzenésítése", általában a szomorúságról szól, alcime is ez: A szomorú énekek szimfóniája. A képek egyik része Górecki vándorlása az Auschwitzi táborban. A végtelennek tetsző, hóval borított tábor maradványain botorkál sántikálva a szerző. Ezeket a képsorokat vették fel a filmhez. Ezen kívül csak eredeti dokumentumok szerepelnek. Képsorok az auschwitzi koncentrációs tábor idejéből illetve közvetlen a felszabadulás után. Közismert képek: iszonytatóak. Aztán mai képek naturális részletességgel a mai afrikai éhező gyermekekről... Semmi nincsen hozzáadva ezekhez a képsorokhoz és semmit nem vettek el belőlük. Olyanok, ahogy naponta látjuk a televíziók híradóiban, miközben jó ízű vacsoránkat költjük el, vagy baráti társaságban kedélyesen múlatjuk az időt, olykor némiképpen borongva: mit nem követnek el (akár éppen a szomszédos Szerbiában stb.). Nap mint nap találkozunk a képekkel. Szinte napirend által kötelező rendszerességgel. Könyörtelenek ezek a képek. Elkövetőik személyiségét fejcsóválva analizáljuk..

Ők, ők, ők, ők... Nem mi!...

Aztán - történelmi tények bizonyítják -, ha eljön az ideje, akkor elkövetjük: mi, mi, mi... Személyes tapasztalatok tucatjai bizonyítják, hogy a törvényen kívüli időkben mire képes az ember. Milyen valójában. Nehéz ezzel szembesülni.

A film vetítése szinte egyöntetűen a hárítást váltotta ki. Volt, aki szelíden "nem bírta", volt, aki szakmai eleganciával beszélt arról, hogy a film koncepciójával baj van, volt, aki hirtelen megszólalt: hiszen ez giccs!, elég lett volna maga a zene és így tovább...

Bizonyos, hogy sokat lehet vitatkozni egy ilyen film minőségén, egyáltalán létjogosultságán. Beszélhetünk arról, hogy "átvitt" képiséggel stb. mennyivel több mondható el. Csakhogy az ember gonoszságával - vagy mondjuk csak egyszerűen így: az ember milyenségével - foglalkozó művészek kiváltotta emóciók általában gyengék a valósághoz képest. Fontos dolgok, de a kordokumentumokhoz képest erőtlenek maradnak. Nem váltanak ki olyan ingerült hárítást, mint azok a képek, amelyek a mi magunk által elkövetett iszonyokkal mutatnak ránk.

A Górecki zenéket kísérő képeket már észre sem vesszük. Közhelyekké lettek...

Górecki zenéje felrázó hangsúlyokat tett a megszokásra, a megszokott képeket megrázóvá tette, a megszokott képek megengedhetetlen megszokása ellen rázta fel a nézőt, aki persze lázadva hárítani kezdett rögtön, megszokott nyugalmának a felkavarása miatt.

Karinthy Frigyes mondta egyszer, hogy a törvénykönyvekben nincsen paragrafus, amely az emberevést büntetné. Ugyanis a civilizált ember nem eszik emberhúst!

A gyilkossággal más a helyzet. A civilizált ember ugyanis gyilkol. A tettek elkövetői nem valakik, nem ők, hanem mi, mindannyian. És ezért nem lehet megnyugodni, főként Górecki és akár a film nyomán...

Az ember hárítja iszonyait, megoldani nem tudja azokat!

Saturday, April 05, 2008







Zene ~ kép ~ szó… Korányi Tamással


2008. április 8-án - kedden - 19 órakor
1093 Budapest, IX. Mátyás.u.9. Tel.: 06-1/789-4036
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Henryk Górecki lengyel zeneszerző 1933-ban született. A múlt század ötvenes hatvanas éveiben radikálisan modern irányt képviselt, elsősorban Nono és Stockhausen hatására. A három „nagy” lengyel zeneszerző közül a leginkább hagyományosnak Lutosławskit tartották, a leginkább modernnek pedig Pendereckit. Pendereckivel szemben azonban – aki korábbi műveitől alapvetően elfordult – Górecki megmaradt minimalistának, ahogy mostanában mondják: szakrális minimalista zenét komponál. Újabb zenéjét inkább Messiaen mellé teszik. Górecki változásai – eltérően több mai zeneszerzőnek a múlt felé történő „visszakanyarodásától” – nem visszalépések, inkább a lecsillapodottság, a megnyugvás és a progresszív emlékezés eredményei.
„Soha nem írtam a közönség kedvében járva – mondta 1994-ben egy interjúban -, a hallgatóimnak bizonyos erőfeszítéseket kell tennie, hogy megértse a mondandómat. Ki ezt, ki azt szereti – ha ehhez igazodnám, nem tudnék komponálni. Hagyjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy megválassza: kit kedvel. Semmi bajom azzal, ha valaki Mozartot, Sosztakovicsot, Bernsteint szereti, Góreckit pedig nem.”
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ezúttal két művét idézzük.
ˇ
1. Good Night – 1990-ben komponált mű (27 perc)
ˇ
A London Sinfonietta egykori művészeti vezetőjének, Michael Vynernek az emlékére készült. Vyner – 1989-ben halt meg - sokat tett a kortárs zene érdekében, Henze Requiemet, Takemitsu Litániát írt az emlékére. Górecki háromtételes művét egy fuvolista, egy zongorista és egy ütőhangszeres muzsikus - mindhárman a LondonSinfonietta tagjai - adja elő. A harmadik tételben szoprán hang - Dawn Upshaw - is megszólal. A szöveg Shakespeare Hamletjéből való, Hamlet halálakor mondja Horatio: „Jó éjt… nyugosszon angyal éneklő sereg!”




~ Szünet ~

2. Harmadik szimfónia (Szomorú énekek szimfóniája) – a mű 1976-ban keletkezett, Górecki legismertebb művei közé tartozik (53 perc)
ˇ
A mű előadásához készült filmet vetítjük. Tony Palmer filmje a New York-i film és tv fesztivál arany díjasa, 2007-ben készült. A London Sinfonietta játszik David Zinman vezényletével, az énekes itt is Dawn Upshaw.
Az első tétel szövege egy 15. századból való lengyel siratóének a „Lysagóra Énekek” gyüjteményéből. A fiát gyászoló anya éneke.
A második tétel szövegét egy 18 éves, kivégzését váró lengyel lány - anyja vígasztalására - írta börtöne falára 1944-ben, a Gestapo fogságában.
A harmadik tétel szövege egy lengyel népdalból való. Egy anya siratója...
ˇ
Továbbiak: ITT és ITT

Lucius Annaeus Seneca ~ A lelki nyugalomról
ˇ
Mihelyt valami megrendíti az öklelőzéshez nem szokott lelkemet, mihelyt valami méltánytalansággal talál­kozom, amiből sok akad minden ember életében, vagy olyasmi adódik, ami nem megy könnyen, vagy nem sokra becsülendő dolgok sok időt követelnek, visszafordulok békés magányomba, s akárcsak a fáradt barmoknak, ne­kem is szaporábbak hazafelé vivő lépteim, és úgy látom jónak, hogy a négy fal közé zárjam életem. Senki se rabolja el egyetlenegy napomat sem, aki semmi méltóval nem képes kárpótolni ekkora veszteségemért! Lelkem csak önmagán csüggjön, önmagával foglalkozzék, semmi olyat ne tegyen, ami idegen tőle, és ami más megítélése alá esik: a köz- és a magánélet gondjától mentesen ragasz­kodjék nyugalmához. Csakhogy mihelyt egy tartal­masabb olvasmány felrázza lelkemet, és a nemes példák ösztönzést adnak, máris vágyat érzek a fórumra sietni, és az egyik embernek beszédkészségemet, a másiknak köz­reműködésemet ajánlani fel segítségül, hogy ha semmit nem használnak is, de legalább megpróbáljak velük használni, s valakinek, aki átkozottul elbizakodott sikerei mi­att, letörjem dölyfét a fórumon.
Amikor írni kezdek, úgy vélem, jobb, ha magukra a dolgokra figyelek, s ezekre összpon­tosítva fogalmazok, egyébként pedig a szavakat rábízom a dolgokra, hogy gondolatmenetem a maga nyerseségében arrafelé haladjon, amerre azok vezetik. Mi szükség arra, hogy századokon át megmaradó dolgokat írj? Azért nem akarsz így tenni, hogy az utókor ne hallgasson rólad? Halálra születtél, és kevesebb kellemetlenséggel jár a csendes temetés. Így hát szabad időd lefoglalására, a saját hasznodra, ne pedig valaminek a dicsőítésére, egyszerű stílusban írj valamit! Kevesebb erőfeszítésre van szüksé­gük azoknak, akik csak egy napra szólót alkotnak. Mihelyt azonban lelkem gondolatainak nagyszerűségétől szárnyalni kezd, máris igényesebb a szavakkal szemben, s mint ahogy a lelkesedése magasabbra csap, úgy kíván szólni is, és előadásmódom felemelkedik a tárgy magasztosságához. Ekkor a szabályról és a földhözragadt gondol­kodásmódról megfeledkezve, egyre fenségesebbé válok, s már nem is a saját számmal szólok.
Hogy ne részletezzem hosszadalmasan az egyes dolgokat: minden cselekedetemben ez a jó szándékú gyengeség kísér. Attól félek, lassanként felmorzsolódom, vagy ami még nyugtalanítóbb, állandóan a szakadék szé­lén lógok, ahhoz hasonlóan, aki éppen beleesni készül, és esetleg még több veszély fenyeget, mint amit jóma­gam látok; megszokott dolgainkra ugyanis mindig elnéző­en tekintünk, és elfogultságunk mindig akadályozza íté­lőképességünket. Úgy vélem, sokan eljuthattak vol­na a bölcsességhez, ha nem vélték volna azt, hogy már eljutottak hozzá; ha egyes dolgokat nem titkoltak volna el maguk elől, másokon meg szembecsukva nem léptek volna át. Nincs okod ugyanis úgy ítélni: más hízelgése inkább vesztünkre van, mint a magunké. Ki meri magának bevallani az igazat? Ki az, aki - keveredjék bár saját hízelgői és talpnyalói nyájába -, mégis nem maga tapsol legjobban önmagának?
Kérlek tehát, ha van valami ellenszered, amellyel megszüntetheted ezt a bizonytalankodásomat, tarts rá méltónak, aki nyugalmammal tartozom neked. Tudom, lelkemnek ezek az indulatai nem veszélyesek, és nem okoznak semmiféle zűrzavart; hogy megfelelő ha­sonlattal fejezzem ki magam: nem vihartól, hanem tenge­ri betegségtől szenvedek. Szüntesd meg tehát, bármi is ez a baj, és siess segítségemre, aki úgy vergődöm, hogy a szárazföld már látkörömben van.

Friday, April 04, 2008



Sting koncertje CD-n és DVD-n. A DVD a koncert hangjához készült remek film.

A szenzáció, hogy a kitünő pop-énekes ezúttal John Dowland dalokat énekel. Lanton játszik Stinggel együtt Edin Karamazov.

Sting előadásában az a nagyszerű, hogy megtartja saját énekstílusát, nem próbálja utánozni a régi dalok gyakorlott előadóit, ugyanakkor saját előadásmódját nagy intelligenciával használja, úgyhogy szinte hitelesebbnek hat ez az előadás, mint az erre a éneklésre kiművelt hangoké... Valóban megvalósítja azt, amit elmond: a "szép szomorúság" költője, Dowland volt az első nemzetközi hírű angol pop-sztár!...
(Milyen különös, hogy Füst Milán egyik írásában - a zenével kapcsolatban - "édes szomorúság"-ról beszél!...)


A lemezt és DVD-t tartalmazó, szép füzettel kísért album az Amazon.com ajánlatában meglepően olcsó, szállítással együtt 30 dolláron belül van (4800.- Ft körül!)


(Tervezem, hogy a Sanyi és Aranka Színházban a közeljövőben bemutatjuk ezt a filmet!)



A kódolatlan antiszemitizmus és a mosdatlan szájú "publicisztikai" stílus nagy nyilvánosság előtti újbóli megjelenése alkalmából... valamint a "közismerten zsidó származású újságirók" ismerős kifejezés újbóli feltűnésekor (egy-egy klikkelés tájékoztat)...

Idézet Tóth Imre tanulmányából (72-73. old):

"AUSCHWITZ: ISTEN HALÁLA? NEM: AZ ANTISZEMITIZMUS HALÁLA!
A holocaust körüli vitákban gyakran hallható ez a ke­serű mondat: „Isten meghalt Auschwitzban"………
Ez a feldúló, fájdalom ihlette szó egyben az Én elvesztésének a kifejezése is. A gyász immár egy az­óta eltelt fél évszázada éjjel és nappal mindennapos vendégem, és mégis merem állítani, hogy nem Isten halt meg Auschwitzban, hanem az antiszemitizmus.
A nyugat-európai antiszemitizmus végső formájában Auschwitzba torkolt, benne érte el történelmi tetőfokát, de egyben Auschwitzban össze is omlott. Véglegesen. Alighogy befejezte mesterművét, befejezte pályafutását is. A logika minden következetességével levonta pre­misszáiból a végső következtetéseket, és ad absurdum vitte önmagát.
Ami azóta lezajlott…. nem más, mint a holt tetem utolsó rángatódzásai. Egy ideig még tovább
nőnek a dög körmei. Nem álltatom magam, vannak és még jó ideig lesznek antiszemiták e Föld színén. De az antiszemitizmusnak mint politikai platformnak és ide­ológiai programnak, éppúgy mint mindenfajta rassziz­musnak, véglegesen lejárt a történelmi ideje. „Die Weltgeschichte ist das Weltgericht", a világtörténelem maga az utolsó ítélet. Apelláta nincs. Auschwitz az antiszemitiz­mus öngyilkosságának színhelye lett. És ezt a reálisan létező antiszemiták nálam sokkal jobban tudják!
Zsidónak lenni a holocaust után annyit tesz, mint a múlt jelenvalóságában élni. Ahogyan azt nekem ezelőtt harminc évvel egy fiatal frankfurti egyetemi hallgató mondta, amint közös múltunkról és immár szétválaszt­hatatlan közös jövőnkről beszéltünk: „Semmi sem je­lenvalóbb, mint a múlt!".
Zsidónak lenni a holocaust után: egy féreg feltápászko­dik a porból és hamuból. Szemei előtt egy tökéletesen új valóság bontakozik ki: lehullott a függöny a tragédia végén, mely minden görög és nem-görög szerző fantá­ziáját meghazudtolta, figyelme egy új történelmi kor fe­lé fordul, melyet egy örökidőkre egyedülálló tragédia, a Sho'ah váltott ki a nyugati szellemben. Ez a katarzis ko­ra, amely könyörülete, fájdalma, irtózata és szánalma ál­tal, szívós és feldúló munkájával megtisztítja a Nyugat lelkületét."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Merjük remélni, hogy így igaz!...